Sikeresen lezajlottak a Magyar Parasport Napja 2024 programjai
Az immáron hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Parasport Napja keretein belül több kiemelt program is lezajlott február 22-én és az azt megelőző napokban. A Szövetségünk által szervezett programok sorozata február 19-én Nyíregyházán indult útjára, ahol a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen megrendezett esemény a Continental Arénában tartott sajtótájékoztatóval kezdődött, ezt követően pedig a városon belül több helyszínen – Jégcsarnok, Continental Aréna, Bárczi Gusztáv EGYMI - zajlottak a programok reggeltől egészen késő délutánig, több, mint 250 fő részvételével. A rendezvényen többek között volt ülő röplabda, kerekesszékes kosárlabda, kerekesszékes vívás és egy újdonság, az Avatár akadálypálya is, míg a napot egy interaktív bohócműsor, továbbá egy élménytestnevelésóra zárta.
Folytatásként, február 22-én egy kiemelt sportnapi programmal készültünk, mely rendezvénynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen belül a Ludovika Aréna adott otthont. A sajtónyilványos eseményen közel húsz különböző meghívott szervezetnek nyílt lehetősége kipróbálni a parasportokat és tanulni a fogyatékossággal élők sportolási lehetőségeiről, mindezt az „Együtt a pályán!” elnevezésű minibajnokság keretében. Alapvető célunk, hogy megmutassuk és közös élményekkel igazoljuk, hogy a hazai társadalom elkötelezett az egyenlőség, a sokszínűség és a befogadás mellett. A nap ebből a szempontból is különleges volt, hiszen ennyi sportszervezet korábban még nem sportolt egyszerre, egy helyen, egy célért! Ezzel szeretnénk elindítani egy olyan hagyományt, amely példamutatásként szolgálhat a jövő generációja számára. A résztvevők a para boccia, boccia, vak asztalitenisz, ülő röplabda, vak sakk, para tollaslabda és tollaslabda sportágakban mérhették össze erejüket, hogy aztán a nap végén az egyik csapat elnyerje a Szövetségünk által újonnan megalapított Fodisz Vándorkupát. A programon természetesen az MPN2024 nagykövetei, Konkoly Zsófia és Rasovszky Kristóf is részt vettek, és az interjúk után örömmel csatlakoztak a játékhoz. Az első Fodisz Vándorkupát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapata nyerte, ezzel „otthon tartva” a trófeát.
„A Magyar Parasport Napja alapvetően egy ünnep, a magyar parasport, a paralimpiákon sikeres parasportolók és hazánk fogyatékossággal élő sportolóinak ünnepe. Olyan emberek ünnepe, akikre példaképként tekinthetünk, akik mind a sportban, mind az életben mesterfokon bizonyították, hogy kellő akarattal, szorgalommal, minden nehézség ellenére sikeresek lehetünk. De egyben hazánk egyik legnagyobb, legtöbb fiatalt és felnőttet elérő szemléletváltó programja is, melynek keretét a Szövetségünk által szervezett, társadalmi érzékenyítés céljából létrehozott Lélekmozgató program adja. Mint az elmúlt hét év bebizonyította, ez a program össztársadalmi, életkori szakaszoktól független szinten is az élethosszig tartó társadalmi tanulás része, magában foglal minden tanulást, művelődést, ismeret- és tapasztalatszerzést az elfogadásról, a közösségről, amely az óvodás kortól a felsőoktatáson át egészen életünk végéig történik. Ennek eszközrendszerében nagyon fontos szerep jut a sportnak, hiszen közösségben, élményt adva sokkal könnyebb megbirkózni az előttünk álló akadályokkal, hogy akadályok nélkül tudjunk élni.” – foglalta össze a Magyar Parasport Napja és a Lélekmozgató program lényegét a Fodisz ügyvezető elnöke, Toponári Gábor.
Nagy örömünkre szolgál, hogy a tavalyi év után idén ismét rekordott döntött a Lélekmozgató programra történő regisztrációk száma, és immár 600 szervezet – köznevelési intézmény, óvoda, sportszervezet, önkormányzat – regisztrált, melynek köszönhetően több, mint 700 esemény és aktivitás jött létre az ország minden táján, továbbá Romániában és Szerbiában. A regisztráló szervezetek sikeres, szemléletváltó, inkluzív programokat valósítottak meg, melyeken összesen közel 50 000 fő vett részt, amely szintén kimagasló eredmény.
Együtt a pályán! Életünk folyamán élethosszig hazai pályán játszunk, egy csapatban, ki-ki a maga tudása, felkészültsége, állapota, hite szerint. De játszani csak úgy érdemes, ha figyelünk egymásra, elfogadjuk egymást és mindenki partner a játékban. A mozgás mindenkié!