A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége célja: a köznevelési és szakképző intézményekben tanuló, fogyatékkal élő diákok számára széleskörű lehetőség biztosítása a tanórán kívüli mozgás és sport területén, mely kiegészült – nem csak a diákok, hanem a felnőttek – szabadidősportba történő bekapcsolásával, 2017-től pedig a versenysport is működési területté vált, a FODISZ által létrehozott származtatott önálló jogi szervezetként működő, Fogyatékosok Magyarországi Versenysport Szövetségén keresztül.
Cél, hogy a FODISZ minden fogyatékossági ágban kialakítsa azt a struktúrát, amely lehetővé teszi a fogyatékos emberek, diák- és szabadidősport tevékenységeinek minőségi és hatékony szervezését. Az országos sportszövetséget a jelenleg is tagszervezetekként funkcionáló 19 megyei + 1 budapesti szövetség alapította meg, amelyekkel mai napig is szimbiózisban működik együtt.
Nagyon fontos, hogy a FODISZ NEM FELÜLRŐL IRÁNYÍTOTT, hanem ALULRÓL SZERVEZŐDŐ, AZ ÉLET SZERINT ALAKÍTOTT SPORTSZERVEZET! Fontos, hogy az is maradjon.
Elsődleges feladat volt, hogy a FODISZ 20 megyei tagszervezetét „egységbe” rendezze a szövetség országos vezetése (elnökség) annak érdekében, hogy minden megyei szövetség megtalálja a számára legideálisabb szakmai területet, elvégzendő feladatot. Tekintettel arra, hogy minden megyében más-más jellegű sportszakmai know-how-val rendelkeztek az egyes szakemberek és szervezetek, így a szövetség saját, belső szerveződésű konferenciáin, képzésein, egyeztető megbeszélésein alakították ki a folyamatban részt vevő szakemberek a szükséges koncepciót.
2016. évi új Sporttörvény hozta változások: a sport állami finanszírozása egyetlen csatornán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) Sportállamtitkárságán keresztül történik. A MOB eddigi tagozatai önálló köztestületként működnek tovább, saját vezetőséggel, közgyűléssel, külön alapszabállyal. Az alábbi köztestületek jöttek létre: a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVSZ) a nem olimpiai sportágak-, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a fogyatékkal élők sportjának-, valamint a Nemzeti Diák-hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ), a diák-, hallgatói és szabadidősportok köztestülete. Az olimpiai sportágak maradtak a MOB-nál.
Az új rendszerben a FODISZ, a fogyatékosok sportjáért felelős szakmai szervezet, a Magyar Paralimpiai Bizottság alapítója tagja lett, delegálási joggal az elnökségbe. A közgyűlés által elfogadott FODISZ elnökségi tag a Magyar Paralimpai Bizottságban: Toponári Gábor, a FODISZ ügyvezető elnöke. A Magyar Paralimpiai Bizottságnak szakmai szerepe jelentős, ez a szervezet állítja össze, véleményezi a fogyatékosok sportja területén a szakmai munkát és az egyes szervezeteknek, programoknak folyósítható állami költségtámogatásra, elosztásra is ő tesz javaslatot az EMMI felé.
Több szegmenst érintő tevékenysége alapján a FODISZ, a Nemzeti Diák-hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ), az utánpótlássportba való bekapcsolódása és tehetségprogramja okán, pedig a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVSZ) tagja is lett. A FODISZ kezdeményezése, hogy az egyes tagozatok bizonyos alkalmakkor találkozzanak, egyeztessenek, hiszen a területek sok helyen összeérnek, így szükséges lenne az összehangolás a hatékonyabb működés, a nagyobb hatáskiváltások érdekében.
A változások még inkább megerősítették a FODISZ szerepét, véleményező, sportéletet formáló, döntéshozói funkcióit szegmensében, ennek egyik eklatáns bizonyítéka, hogy a FODISZ az Országos Fogyatékosságügyi Tanács tagjává vált 2017-ben.