Több, mint sport

TÖBB, MINT SPORT! szlogenünk mögött megbúvó szellemiség

Úgy gondoljuk, hogy a fogyatékkal élők világában a sport valóban „több mint sport”, hiszen lehetőség is egyben, kivezető utat jelenthet, mely célokat jelöl ki, mely tartásra, kitartásra ösztönöz, mely kapcsolódás lehet a környezethez, a külvilághoz, az embertársakhoz, barátokat, értékes ismeretségeket nyerhetünk általa. A sport katalizátor lehet abban, hogy minőségi, értékes életet élhessünk. Ablak és ajtó a világra…

A FODISZ működésében a sport sosem volt „önálló műfaj”, mindig gazgagítjuk valamivel, egyrészt szabadidős vagy diákolimpiai sportrendezvényeinken is igyekszünk többet adni, mint magát a sportrendezvényt, élményeket, kísérőporgramokat, ajándékokat, találkozási lehetőségeket…, másrészt olyan programokat, akciókat is szervezünk ahol nem a sport, hanem például a kultúra, a művészet kerül fókuszba. Ilyen volt például 2017-ben, a tatai I. Szabó Szonja ParaKépzőművészeti Bienneálé, ahol az ország minden pontjáról érkező képzőművészeti alkotások kerültek – szakmai zsűriztetést követően – kiállításra, nagyon nagy sikerrel.