{month}
{day}

FODISZ 2019. évi Tanévnyitó Ünnepség és Díjátadó

A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) hagyományainak megfelelően idén is megrendezte Tanévnyitó ünnepségét Budapesten, a Magyar Sport Házában.

A rendezvény alkalmat teremtett arra, hogy a szervezet eddig elért eredményeit és jövőbeli terveit megossza a vendégekkel, a sportszakemberekkel, a fogyatékosságügy képviselőivel, pedagógusokkal, nevelőedzőkkel, diákokkal, kollégákkal, együttműködő partnerekkel, valamint, hogy elismeréseket, díjaikat adjanak át azoknak a diákoknak, nevelőpedagógusoknak, akik igazán eredményesek voltak a 2018/2019-es tanévben.

Az eseményen kerültek átadásra az ARANY, EZÜST, BRONZ fokozatú Fogyatékosok Diáksportjáért FODISZ Díjak is, azoknak a kiemelkedő sportszakembereknek, pedagógusoknak, akik igazán sokat tettek a fogyatékossággal élő gyermekek sportolásért az elmúlt években.

Az ünnepségen részt vett: Sárfalvi Péter, az EMMI sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, Szabó László, a FODISZ elnöke, Toponári Gábor, a FODISZ ügyvezető elnöke és Kiss Péter Pál, 16 éves világbajnok parakajakos.

A Tanévnyitó eseményt megtisztelte jelenlétével és díjátadóként közreműködött a FODISZ mentoraként Dunai Antal, olimpiai bajnok magyar labdarúgó, edző, sportvezető és

Kállai Gábor,  sakkozó, nemzetközi nagymester, sakkszakíró, valamint Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke, Csiszár Attila, a MEOSZ elnökségi tagja, parasportoló, Dr. Gregor Katalin, Egyenlő Bánásmód Hatóság, Hatósági és Jogi Főosztályvezetője, Dr. Aáry-Tamás Lajos, oktatási jogok biztosa és Dr. Szőke László, az Országos Fogyatékosügyi Tanács titkára.

Elsőként a helyettes államtitkár köszöntötte a vendégeket:

"Az életminőség javításához hozzájárul a sport és a FODISZ-nak az a missziója, hogy segítse a ti sportolásotokat" - fordult a pénteki eseményen megjelent diákokhoz Sárfalvi Péter, az EMMI sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, aki beszédében kiemelte, hogy amióta az államtitkárságon dolgozik, rengeteg élményt szerzett a FODISZ különböző rendezvényein.

Ezt követően Kiss Péter, 16 éves világ- és Európa-bajnok parakajakos mesélt arról, hogyan találta meg a kajakozást, és lett az élete része a sportolás.

"Sport nélkül nehéz elképzelni a kiegyensúlyozott életet, a sport a tanulásban is segít" - fogalmazott Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, aki azzal folytatta, hogy a sport az integrációban is segít, eszköz arra, hogy épek és fogyatékkal élők közös élményekhez jussanak.

"A Klebelsberg Központ feladata, hogy maximálisan támogassa a FODISZ tevékenységét, a diákolimpiák lebonyolítását, és nekem ez szívügyem" - hangsúlyozta Hajnal Gabriella.

Szabó László, a FODISZ elnöke az elmúlt tanév értékelésekor kiemelte, hogy 17 sportágban bonyolítottak le országos versenyrendszert, ezeken több mint tízezren vettek részt, és 43 országos diákolimpiai döntőt rendeztek.

"Amikor a FODISZ elnöke lettem, három célt tűztem magunk elé: a szervezet váljon szervezettebbé, professzionálisabbá és legyen belőle igazi közösség. Minden téren jelentős lépéseket tettünk. Közösséggé tudtunk válni, amihez empátia, odafigyelés kellett és kell. Kívánom, hogy ez az új tanévben is így legyen" - fogalmazott Szabó László.

A köszöntők után átadták az arany, ezüst és bronz fokozatú Fogyatékosok Diáksportjáért FODISZ Díjakat azoknak a sportszakembereknek, pedagógusoknak, akik az elmúlt években sokat tettek a fogyatékossággal élő gyermekek sportolásért.

A díjazottak:

Posztumusz ARANY fokozat: Megyeri Attila

Megyeri Attila bemutatása

ARANY fokozat: Benedek Richárd

Benedek Richárd bemutatása

ARANY fokozat: Schiller-Kertész Judit

Schiller-Kertész Judit bemutatása

                       

EZÜST fokozat: Lakatos Csaba

Lakatos Csaba bemutatása

EZÜST fokozat: Nagy Tibor

Nagy Tibor bemutatása

                       

BRONZ fokozat: Balogh Annamária

Balogh Annamária bemutatása

BRONZ fokozat: Jankó Ilona

Jankó Ilona bemutatása

A FODISZ Díjak mellett 42 (tanulásban, illetve értelmükben akadályozott látás-, hallás- és mozgássérült, valamint szervátültetett) diáksportolót és felkészítő tanárt is jutalmaztak a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) hagyományos tanévnyitó ünnepségén.

A díjazott diákok és felkészítő tanáraik névsora itt elérhető. 

Az eseményt Takács Noémi NOÉMÓ szívhez szóló dalai gazdagították, akit Tóth István kísért gitáron.

Az ünnepséget követően a vendégeket a szervezők állófogadáson látták vendégül, melyet az Ízlelő Családbarát Étterem szervírozott.  Az Ízlelő az első olyan étterem Magyarországon, amely a vezetőségen kívül kizárólag fogyatékos, megváltozott munkaképességű, illetve tanulásban akadályozott embereket foglalkoztat. „Ízlelő – a családbarát étterem egy olyan hely, ahol a sokszínűség és az empátia alapérték, ahol a fogyatékos emberek valódi értékteremtő munkát végezhetnek, és ahol meggyőződhetünk arról, hogy megfelelő körülmények biztosítása esetén szinte mindenre képes lehet egy megváltozott munkaképességű ember is.”

A jó hangulatú ünnepi eseményt Koós-Lukács Tímea, a FODISZ kommunikációs igazgatója, a rendezvény moderátora e szavakkal zárta:

„A világon mindenkinek hinnie kell abban, hogy képes valami olyasmit nyújtani, amit a világ nélküle nem kapna meg.” – ezen a napon minden kedves vendégünk, díjazottunk így érezheti magát, olyat nyújt, olyat nyújtott, amit nélküle a világ nem kaphatott volna meg! Sok szeretettel gratulálunk minden díjazottunknak és a FODISZ nagy családjának minden tagjának, sikeres és eredményekben gazdag idei tanévet kívánunk!

FODISZ – Több, mint sport!

Az eseményről beszámolt az M1, az M4, a SPORT TV és a HÍR TV stábja, az MTI, valamint a Kossuth Rádió.


Szöveg: FODISZ, MTI

Fotó: Popovics Ádám

Galéria