{month}
{day}

"VeleTEK futunk!" A Terrorelhárítási Központ is ügyünk mellé állt!


Terrorelhárítási Központ is fontosnak tartotta, hogy futásukkal kifejezzék szolidaritásukat a fogyatékossággal élők iránt, így „VeleTEK futunk!” néven három fős váltócsapattal álltak rajthoz a DŰLŐRE FUTUNK – Jótékonysági futáson, melynek a FODISZ volt a kedvezményezettje.

„A törvényes kötelezettségen túl fontos számunkra a társadalmi felelősségvállalás is, ezért nem volt kérdés, hogy egy lelkes futócsapattal csatlakozunk a jótékony kezdeményezéshez! – nyilatkozta Hajdu János, a TEK főigazgatója.  

- A TEK és minden rendvédelmi szerv egyik sajátossága, hogy az emberek általában hatóságként találkoznak vele. Ritka alkalom, hogy a társadalom másfajta szerepvállalójaként is meg tudunk mutatkozni. Ilyenkor talán jobban odafigyelnek ránk, ami segíti a társadalmi felelősségvállalás erősítését. 

A TEK képzési rendszerében fontos szerepe van a sportnak, erőnlétnek. A TEK vezetése fontosnak tartja az összetartozás eszméjét, a jótékonykodás mögött is az emberi összetartozás rejlik. Közösen tehetünk valamit annak érdekében, hogy segítsük azoknak a gyerekeknek, diákoknak, embertársainknak a lehetőségeit, akiknek nem adatott meg az egészséges sportolás esélye, vagy valamilyen oknál fogva fogyatékkal élők lettek.

A futással a TEK azt üzeni: Segítsünk, hogy mindenkinek egyformán legyen lehetősége sportolni.”

 

Hálásan köszönjük a példamutató részvételt!

FODISZ – Több, mint sport!

Galéria