{month}
{day}

Korcsolya foglalkozások Miskolcon

Tanulóink már több éve vesznek részt korcsolya foglalkozásokon.                                

Ez a sportág igen hasznos a számukra. Fejleszti egyensúly érzéküket, gyorsaságukat, és a közös gyakorlás is nagyon hasznos közösségformáló tevékenység. A foglalkozásokon 20 tanuló tudott részt venni.

A foglalkozásokat a Miskolci Generáli Aréna Jégcsarnokában tartottuk.



Itt ideális körülmények között dolgozhattunk, hiszen ezen a pályán tartja edzéseit az ország egyik legjobb jégkorong csapata a DVTK Jegesmedvék is.

Mi, ugyan szerényebb tudással, de nagy lelkesedéssel korcsolyáztunk. Tanulásunkat segítette egy hivatásos edző is, akit a Jégcsarnok biztosított a számunkra. Így a saját nevelőinkkel együtt -5 fő- már biztosított volt a nyugodt felkészülés.



Tanulóink nagy részét szülő is elkísérte, így a gyerekek egy-egy sikeres mozdulata (pl: szlalomozás, terpesztés, vonatozás) után nagy volt a lelkesedés, dicséret.

Úgy tapasztaltuk, hogy tanulóink sokat fejlődtek ebben az időszakban.