V. Szabó Szonja Nemzetközi Para Boccia Sporttalálkozó

2025.05.07.
Május 3-án Tatán, a Güntner Arénában került megrendezésre a FODISZ, a Humanitás SE és Tata Város Önkormányzatának közös szervezésében az V. Szabó Szonja Nemzetközi Para Boccia Sporttalálkozó.

A FODISZ „Együtt a pályán!” szlogenjének megfelelően, ötödik alkalommal került megrendezésre a sportot és a művészetet összekapcsoló olyan rendezvény, ahol a két terület egymással karöltve, de önállóan is értékesen mutatkozhatott meg.
A szervezők Szabó Szonja emlékének adózva rendezték meg a duális eseményt. Délelőtt a Szabó Szonja Para Boccia Nemzetközi Sorttalálkozóra, délután pedig az Angyalok és Tündérek Galériában az V. Szabó Szonja ParaKépzőművészeti Biennálé díjátadóval egybekötött megnyitójára került sor.

Szabó Szonja, a 2016-ban, 38 évesen elhunyt súlyosan mozgássérült tatai képzőművész saját stílust teremtve alkotott. Tagja volt a Szájjal és Lábbal Festők Nemzetközi Szervezetének. Gyermekként több hazai és nemzetközi díjat nyert. 2013-ban Komárom-Esztergom Megye Príma Díjasa lett. Alapítója és aktív játékosa volt a Tatabányai Humanitás SE Boccia Szakosztályának. Több dobogós helyezése mellett 2011-ben Magyar Bajnok volt. Halála után, Szabó Szonja szájjal festő képzőművész munkássága elismeréséül, 2023. január 20-án bekerült Tata Települési Értéktárába, valamint 2023. december 3-án Komárom-Esztergom Vármegye Értéktárába is.

A Para Boccia Sporttalálkozót Michl József, Tata város polgármestere, Szabó Helga, Szabó Szonja édesanyja és Toponári Gábor, a FODISZ elnöki főtanácsadója nyitotta meg. A versenyen 42 versenyző és 70 segítő vett részt. A sporteseményen 8 egyesület képviseltette magát, 7 hazai és egy szlovákiai csapat, név szerint a Humanitás SE, a Merek SE (Budapest), Pető SE (Budapest), a Kecskemét SE, az Összetartás SE (Szombathely), a CSEFOSZ SE (Csepel), Szeged, valamint nemzetközi résztvevőként a Grace OZ (Nagypaka Szlovákia).
A jó hangulatú közös bemelegítés után elkezdődött a versengés a pályákon. A gördülékenyen lebonyolított sportesemény záróakkordjaként az eredményhirdetésen gyönyörű Szabó Szonja kerámia kupák és plakettek kerültek átadásra.
 
Gratulálunk a résztvevőknek és nyerteseknek, helyezetteknek!
 
Az eredménylista és a képek IDE kattintva érhetőek el.
 
Képek: Kiss T. József