Megnyitottuk a 2024/25-ös tanévet
2024.09.13.
Szeptember 13-án rendeztük meg a már hagyománnyá vált FODISZ Tanévnyitó Ünnepséget. Az eseményt Toponári Gábor, a Fodisz ügyvezető elnöke nyitotta meg, majd a Himnusz közös eléneklése után meghívott vendégeink - Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár, Dr. Kósa Ádám fogyatékosságügyi államtitkár, Dr. Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár, és Dr. Aáry-Tamás Lajos oktatási jogok biztosa - köszöntőbeszédeivel folytatódott a program.
A 25 éves jubileum alkalmából különleges műsorral is készültünk, a Civilút Varázsceruza program mentoráltjai, Kovács Cintia és Kovács Dzsenifer adták elő a program keretein belül készült Sötét éjjel című számukat. Emellett az ünnepségen került bemutatásra új arculatunk is, mely a sokszínűség jegyében készült.
Az eseményen idén hét Fogyatékosok Diáksportjáért Díj került kiosztásra, Ács Lajos posztumusz díjban részesült, míg Csubákné Gabóczi Erika és Halász Attila arany, Takács Lászlóné és Vénosz József ezüst, Gergely Edit és Kovácsné Joó Márta pedig bronz fokozatú elismerést érdemelt ki. A FODISZ Díjak mellett közel 60 diáksportolót és felkészítő tanáraikat is díjaztuk. A program részeként a párizsi paralimpia hősei, az immár kétszeres paralimpiai bajnok kajakos Kiss Péter Pál, és az olimpiai 10. helyezett, Európa-bajnoki bronzérmes bocciázó Nagy Vivien Tímea osztották meg párizsi élményeiket a Tanévnyitó résztvevőivel.
Szabó László, a Fodisz elnöke értékelte a mögöttünk álló évet, kiemelte a fogyatékossággal élők diáksportjában eddig eltöltött negyed évszázadot, majd ünnepélyesen megnyitotta a tanévet.
Gratulálunk minden díjazottnak!
További fotók hamarosan elérhetők lesznek Facebook oldalunkon.
Fotó: Dánél Csaba