{month}
{day}

Ismertették a Magyar Parasport Napja idei programját





A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) a parasportok és a parasportolók megünneplésére készülve, megtartotta a Magyar Parasport Nappal (MPN2023) kapcsolatos sajtótájékoztatóját a Zugligeti Általános Iskolában. Bemutatták az MPN2023 két nagykövetét, a kibővült Lélekmozgató programot, valamint az országos nap eseményeit.

Ebben az esztendőben is tartalmas programmal készül az MPB és a FODISZ az MPN2023 alkalmából. A február 22.-i Magyar Parasport Nap programjának fő pillére, az érzékenyítés céljából létrehozott Lélekmozgató program, amely várja Magyarország összes tanintézményét, önkormányzatát és civil szervezetét, az óvodástól az egyetemista korosztályig, valamit a határon túli magyar nyelvű iskolákat és tanulóikat.

Február 22-én, a korábbi hagyományokhoz megfelelően, koszorúzással emlékeznek meg az elhunyt paralimpiai bajnokokról az Olimpia Parkban, valamint a meghívott vendégek „CSR for Parasport” témájú konferencián vehetnek részt.

A 2023. évi Magyar Parasport Napja kiemelt intézménye a Zugligeti Általános Iskola. A sajtótájékoztatón inkluzív, érzékenyítő sportprogramokban vettek részt az intézmény diákjai és tanárjaik. Kipróbálhatták a legnépszerűbb parasportágakat, valamint a fogyatékossággal élők sportolási lehetőségeit, a kerekesszékes asztaliteniszt, a csörgőlabdát és az ülőröplabdát. Dr. Bernyák Adrienn, az iskola igazgatója elmondta, hogy intézményük kiemelt hangsúlyt fektet a fogyatékosággal élők társadalmi befogadására, melynek jó eszköze, hogy tanulóik kipróbálhatják magukat több parasportágban is.

A tanintézmény mellett a XII. kerület is több éve részese a Magyar Parasport Napja programjainak. Pokorni Zoltán, a Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere személyes történeten keresztül mutatta be kapcsolatát a parasporttal, kiemelve az integráció és inklúzió fontosságát. A kerület vezetője szerint minden parasportoló különleges értéknek számít.


A FODISZ vezényelte Lélekmozgató programjára idáig 290 intézmény, tíz önkormányzat és két civil szervezet regisztrált. Újdonságként szolgál, hogy 2023-tól határon túli magyar nyelvű iskolák is bekapcsolódhatnak a programba, és eddig mintegy tíz intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez. A szervezet vezetője beszédében kiemelte az évről évre bővülő Lélekmozgató program sikereit. Toponári Gábor, a FODISZ ügyvezető igazgatója hangsúlyozta a fogyatékossággal élők és épek integrációját. Hozzátette: „február 22-én több, mint 600 iskolában tartjuk meg a Lélekmozgató programot, amely a Magyar Parasport Napjának egyik alappillére. Tavaly a felsőoktatás hallgatóit vontuk be az országos nap eseményeiben, idén pedig a határon túli magyar intézmények is csatlakoznak.”

A Magyar Parasport Napja nagykövetei segítik a MPB és FODISZ munkáját, fő feladatuk, hogy népszerűsítsék a fogyatékossággal élők sportmozgalmát.
Ebben az esztendőben Krajnyák Zsuzsanna, tizenkétszeres paralimpiai érmes kerekesszékes vívó, valamint Szatmári András, olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok kardvívó vállalták el a felkérést.

A világ- és Európa-bajnok Szatmári András saját élményeit osztotta meg a sajtótájékoztatón. Elmondása szerint a sport remek lehetőség mindenki számára, ráadásul a társadalmi integrációban is nagy szerepet tölt be.
Az olimpiai bronzérmes kardvívó elmesélte saját személyes élményét is arról, hogy kadét korában miképpen ismerkedett meg Szekeres Pál paralimpiai bajnok és olimpiai bronzérmes vívóval. „Nagyon inspirálóan hat rám, amikor látom a kerekesszékes vívókat készülni a sportcsarnokban. Hajthatatlanul küzdenek a céljaikért, ez pedig nekem plusz motivációt jelent. Örülök, hogy részese lehetek az idei Magyar Parasport Napjának.” – összegezte a kardvívó kiválóság.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke köszönetét fejezte ki mindazon oktatási és önkormányzati intézményeknek, akik munkájukkal a magyar parasport mozgalom népszerűsítését segítik. „Kiemelten fontos célunk, hogy minden oktatási intézményben jelen legyen a Magyar Parasport Napja. A gyermekek így ismerkedhetnek meg legjobban a mozgalmunkkal, oszthatják meg élményeiket a barátaikkal, családtagjaikkal.” – az MPB vezetője több ízben taglalta az MPN fontosságát, és méltatta a program sikeréért dolgozó szakemberek munkáját és támogatók segítségét.

A Magyar Parasport Napja konferenciáján, több hazai, CSR tevékenységben (társadalmi felelősségvállalás) élen járó, a parasport mozgalmat támogató nagyvállalat képviselője tart előadást, de a témát parasportolók is boncolgatni fogják, valamint a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság e témáról alkotott véleménye is meghallgatható lesz. A konferencián osztják ki a Magyar Paralimpiai Bizottság 2022. évi díjait, valamint 2022. év fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzőjét is díjazzák.

Az MPN2023 programjai 2023. február 22-én:

- MPN Lélekmozgató Program: A regisztrációs űrlapok, valamint a pályázati felhívások a FODISZ weboldalán érhetők el ide kattintva.

- Koszorúzás és megemlékezés az Olimpia Parkban: 2023. február 22., szerda 9:30 óra, Olimpia Park

- CSR for Parasport konferencia és MPB díjátadó ünnepség, 2023. február 22., szerda 14 óra, Magyar Sport Háza Konferenciaterme és zoom webinar formájában
MPN2023 Konferencia részletes programja és regisztráció

Az eseményen készült fotók, Tumbász Hédi / MPB forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók: https://www.dropbox.com/sh/bntgjvt5lleh3as/AAAptGMtTGaE-6fCWA6k_HU1a?dl=0

Kérjük, hogy tudósításával Ön is járuljon hozzá a Magyar Parasport Programjának sikeréhez!

Galéria