{month}
{day}

Felhívás kiállításra - III. Szabó Szonja Paraképzőművészeti Biennálé



PÁLYÁZATI KIÍRÁS


III. SZABÓ SZONJA PARAKÉPZŐMŰVÉSZETI BIENNÁLÉ

 

 

A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ), Tata Város Önkormányzata és a Humanitas SE közösen, országos képzőművészeti pályázatot ír ki, III. SZABÓ SZONJA PARAKÉPZŐMŰVÉSZETI BIENNÁLÉ címmel.

Szabó Szonja, a 2016-ban, 38 évesen elhunyt súlyosan mozgássérült tatai képzőművész saját stílust teremtve alkotott. Tagja volt a Szájjal és Lábbal Festők Nemzetközi Szervezetének. Gyermekként több hazai és nemzetközi díjat nyert. 2013-ban Komárom-Esztergom Megye Príma Díjasa lett. Alapítója és aktív játékosa volt a Tatabányai Humanitás SE Boccia Szakosztályának. Több dobogós helyezése mellett 2011-ben Magyar Bajnok volt. 

 

A kiállítás célja: megmutatni a fogyatékossággal élők körében rejtőzködő tehetségeket, elismerést adni nekik és példát, értékeket felmutatni az ép társadalom számára.

Szabó Szonja emlékének adózva, a szervezők harmadik alkalommal rendezik meg egyidőben – amennyiben a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi - 2021. június 11-13. között, Tatán, az III. Szabó Szonja Para Boccia Emlékversenyt és ParaKépzőművészeti Biennálét, mely a FODISZ „Több, mint sport!” szlogenjének megfelelően, a sportot és a művészetet összekapcsoló olyan duális rendezvény, ahol a két terület egymással karöltve, de önállóan is értékesen mutatkozhat meg.

 

A pályázat témája:

III. SZABÓ SZONJA PARAKÉPZŐMŰVÉSZETI BIENNÁLÉ kiállításon való megjelenés lehetősége.

A beérkezett pályaművekből 40 kép kerül kiállításra, a kiállítás 1 hónapon keresztül lesz látogatható Tatán (pontos helyszín a későbbiekben kerül meghatározásra).

 

A pályázók köre:

Bármilyen sérültségi területen érintett (látás-, hallás-, mozgássérült, illetve értelmileg vagy tanulásban akadályozott) fogyatékkal élők. Korhatár: 16 éves kortól, felső korhatár nélkül.

A pályázat országos hatókörű, nincs területi korlátozás.

A pályázaton amatőr és hivatásos művészek alkotásai egyaránt részt vehetnek.

 

A pályázatok lehetséges paraméterei:

A pályázaton bármilyen témájú festménnyel, képpel, alkotással lehet nevezni.

Technika: szabadon választott. Méret: szabadon választott, maximális méret: 50x70 cm

A pályázatra keretezett, lehetőség szerint paszpartuzott alkotásokat lehet beküldeni. Egy pályázó három alkotással nevezhet, mely lehet sorozat, de lehet 3 önálló mű is.

Pályázati díj: nincs.

 

A pályázatot kezelő szervezet:

FODISZ (Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége) 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3., IV. emelet. 401/11. (Magyar Sport Háza)

E-mail:kommunikacio@fodisz.hu Web: www.fodisz.hu


 

A pályázat menete:

A pályázatra beadandó alkotások előzsűrizésen vesznek részt. Az előzsűrizéshez 2021. május 10-ig kell a pályázóknak kitöltött adatlappal együtt alkotás(aik)ról fényképet küldeni a kommunikacio@fodisz.hu e-mail címre. A fotók elnevezésének azonosnak kell lennie a Pályázati adatlapon feltüntetett alkotás(ok) címével.


Pályázati adatlap az alábbiakban tölthető le.

III. Szabó Szonja Paraképzőművészeti Biennálé Pályázati adatlap WORD formátum

III. Szabó Szonja Paraképzőművészeti Biennálé Pályázati adatlap PDF formátum


A zsűri a beérkezett fotók alapján 2021. május 20-ig hozza meg döntését és értesíti az alkotókat, hogy mely képek, alkotások kaptak meghívást a kiállításra.

 

A kiválasztott alkotások eredetijét a FODISZ központi irodájába kell eljuttatni, cím: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. IV. emelet, 401/11. szoba (Magyar Sport Háza).

Személyes képátvétel időpontjai: 2021. június 1. (kedd), június 2. (szerda), június 3. (csütörtök), 9.00-16.00 óra között. Információs telefonszám: +36 (30) 2211-612.

Postai úton történő beküldés esetén, a postára adás dátuma, legkésőbb 2021. május 31.

Postai cím: FODISZ - 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. IV. emelet, 401/11.

Amennyiben a pályázók határidőig nem juttatják el alkotásaikat a megadott beadási címre, a kiállításon való megjelenéstől és az esetleges díjazástól elesnek.

A behívott, kiválasztott képek közötti díjazás eredményhirdetésére a kiállítás megnyitóján kerül sor. Természetesen a díjazottak előzetesen értesítést kapnak.

Kiállítás megnyitásának tervezett dátuma: 2021. június 12. (melyet követően a kiállítás 1 hónapig lesz megtekinthető).

FIGYELEM! A kiállításra kiválasztott képek beadásának, beszállításának időpontjai, illetve a kiállítás megnyitójának dátuma, a járványhelyzet miatt esetlegesen módosulhatnak, melyről természetesen a kiállításra meghívott alkotókat értesítjük!

 

Díjazás:

A kiírók a pályázat résztvevői között nem hirdetnek 1-3. helyezettet, ezzel is kinyilvánítva, hogy számukra minden beérkezett mű kivételes értéket képvisel. Azonban a zsűri értékelése alapján a kiállítás támogatói, együttműködői részéről 10 elismerő díj kerül átadásra. A díjak együttes összértéke: 500 000 Ft.

 

 

Egyéb rendelkezések:

 

- Amennyiben az aktuális járványhelyzet nem teszi lehetővé a pályázati kiírásban leírtak szerinti megvalósítást és a kiállítás megrendezését, a pályázatot kezelő szervezetnek jogában áll módosításokat tenni, melyről a pályázaton résztvevőket tájékoztatja.

 

- A beérkezett pályaműveket a pályázatot kezelő FODISZ hivatalos átvételi jegyzőkönyvvel veszi át és ideiglenesen – a kiállítás időtartamára, beleértve a kiállítás építési és bontási időpontjait - átadja a kiállítóhely számára. A kiállítás végén a FODISZ visszavételezi és visszaszállítja a képeket, a FODISZ központi irodájába (1146 Bp., Istvánmezei út 1-3. IV. emelet, 401/11. szoba). Az alkotók itt vehetik át személyesen alkotásukat.

 

- A pályázók, a pályázaton való részvétellel hozzájárulnak ahhoz, hogy a pályaműveket a pályázat kezelője, a FODISZ, digitálisan feldolgozza, azokat különböző kommunikációs csatornáin (pl. honlap, Facebook) megjeleníthesse, valamint különböző kiadványokban felhasználhassa, megjeleníthesse az alkotások digitális feldolgozásait, az alkotó nevének feltüntetésével. A pályázó a pályázaton részvétellel elismeri, elfogadja, hogy a további felhasználással kapcsolatban semmilyen anyagi követeléssel, szerzői jogi díjjal nem élhet.


III. Szabó Szonja Paraképzőművészeti Biennálé letölthető PÁLYÁZATI KIÍRÁS