{month}
{day}

Asztalitenisz Országos Diákolimpia Döntő TANAK-os diákoknak



Mintegy 100 hátrányos helyzetű diák vett részt csütörtökön a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetség asztalitenisz versenyén. A megmérettetés meccseit a Mercedes-Benz Sport Akadémián tartották meg a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér segítségével.


Bemelegítéssel kezdődött csütörtök délelőtt az Asztalitenisz Országos Diákolimpia Döntő a Mercedes-Benz Sport Akadémián. A FODISZ, vagyis a Fogyatékosok Országos, Diák- és Szabadidősport Szövetsége versenyére 14 megyéből érkeztek fiatalok.

- Hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű diákokról beszélünk, akik eltérő tantervű iskolákban vagy éppen integráltan tanulnak egy eltérő tanterv mentén, emellett pedig többségük szociális helyzete sem a legoptimálisabb, családi körülményeik miatt  sajátos - mondta Toponári Gábor, ügyvezető igazgató, FODISZ.


A csütörtöki asztalitenisz versenyen nemcsak a hátrányos helyzetű fiatalok mérték össze ügyességüket. A szervező szövetség megmérettetése egyúttal Magyar Utánpótlás Bajnokság is az U15 és U16 korosztály számára. A megnyitón a résztvevőket Engert Jakabné alpolgármester is köszöntötte, aki elmondta, az ilyen rendezvényeken a sport szeretete mellett fontosnak tartja a verseny összetartó, közösségépítő erejét is.

- Egy-egy ilyen esemény tovább lelkesíti azokat a fiatalokat, akik keresik a helyüket. Akik még nem kapcsolódtak be, azok számára biztosítjuk a teret, és szemléletüket formáljunk ebbe az irányba. Mert az egészséges életmód, a mozgás, az a sportszellem mellett egy nagyon fontos érték! - hangsúlyozta Engert Jakabné.


A bajnokság meccsei párhuzamosan több asztalon zajlottak. Az azonos megyéből érkező játékosokat pedig külön csoportokba osztották be. A verseny lebonyolításában a Kecskeméti Spartacus Sportkör és közösségi tér tagjai segítettek.


Szöveg: Hírös.hu

Fotó: Banczik Róbert (Hírös.hu)


Az ASZTALITENISZ ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE itt letölthető


A sporteseményről a Kecskeméti TV által készített összefoglaló az alábbiakban tekinthető meg:


Galéria