A sokoldalú jogtanácsos – Interjú Dr. Simon Gergellyel

Jogi pályára lépett, a programozásról sem tett le, fennmaradó idejében pedig verseket, novellákat ír. Dr. Simon Gergely, a szolnoki önkormányzat jogtanácsosa, törvényességi ügyintézője látássérültként is teljes életet él.

Zana Anita: Mi vezetett jogi pályára?

Dr. Simon Gergely: Jó tanuló voltam és kezdetektől fogva érdekelt, hogy a vakoknak milyen lehetőségei vannak. Jobbára az úgymond kézműves szakmák közül lehetett választani, például kosárfonás vagy masszőri hivatás. A másik lehetőség pedig a programozói, tanári, jogászi pályák voltak. Már hatodikos-hetedikes koromban nyilvánvalóvá vált, hogy jók a képességeim, kevés időt is töltöttem tanulással. Az sem volt kérdés, hogy gimnáziumba megyek-e. Addigra három területre szűkült a lehetséges pályaválasztásom, köztük a jogra. Noha érdekelt a nyelvészet is, feltettem magamnak a kérdést, miből fogok megélni. Az informatikai pálya a Windows megjelenése, elterjedése miatt esett ki, mivel egyes elemeket csak látó grafikusok tudtak megtervezni, működtetni. A jogi egyetemet Szegeden kezdtem el 1998-ban.

Z. A.: Jogi tanulmányaiddal 2003-ban végeztél, majd munkába álltál. Milyen feladataid lettek?

S. G.: Tanulmányaim befejezését követően dr. Mészáros Mátyás Zoltán ügyvéd mellett kezdtem el dolgozni. A szomszédom volt régebben, és betartotta azt az ígéretét, hogy az egyetem után alkalmaz. Ezt követően több helyen voltam jogtanácsos, köztük 2010-től folyamatosan a szolnoki önkormányzatnál, majd a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok megyei Egyesületénél lett másodállásom. Jogtanácsosi feladataim mellett törvényességi ügyintéző is vagyok, ami abból áll, ha a társosztályok előkészítenek valamit a közgyűlésre, a vonatkozó dokumentum tartalmára vonatkozóan mi teszünk javaslatokat. Az aktuális jogszabályok változásait a Magyar Közlönyből is követem. Szeretem a munkámat, tizennyolcadik éve vagyok a pályán.

Z. A.: Említetted az egyesületet is.

S. G.: Az egyesülettel, pontosabban annak jogelődjével 1992 óta kapcsolatban állok, részt vettem az átalakulásban, a megyei egyesület alapító tagja vagyok. Az egyesületi feladataimat 2014 óta látom el, (előtte önkéntesként tevékenykedtem), ezen belül a jogi tanácsadás a legfőbb tevékenységem. Részt vettem a jelenlegi alapszabályzat kidolgozásában is.

Z. A.: Ezen felül az Elemi Rehabilitációs Központ kliense is vagy.

S. G.: Egy látássérültnek mindig maradnak olyan hiányosságai, amit mindig jó, ha tovább tud fejleszteni. Hozzátartozik, hogy a mostani lakásomat 2011-ben sikerült megvenni családi segítséggel. Ezzel együtt arra volt szükségem, hogy a környéket megismerjem, a háztartásvezetést megtanuljam. Ezeket a készségeket fejlesztjük tovább, ezért veszem igénybe a szolgáltatást. Most a konyhai technikákat fejlesztjük tovább, de ha további példákat említek, tudok mosni, vasalni, levéve ezzel a családomról a terhet.

Z. A.: Milyen alapot adtak az életkezdéshez a gyerekkorodban tanultak?

S. G.: Édesanyám Szegeden végezte az orvosi egyetemet, és ott kapott állást, én a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthona (röviden: „Vakoda”) tanulója és lakója voltam, az  Ajtósi Dürer útra jártam általános iskolába, kollégiumban laktam.   

Túlságosan zsúfoltnak, ridegnek, komornak éreztem. A zuglói rész, ahová hangoskönyvtárba is jártam, viszonylag nyugodt volt. Próbáltak minket önállósítani, ha előbb elkezdjük a fehér botos közlekedést, talán bátrabbak vagyunk. Ezzel együtt egy jó alapot kaptam, nagyon hasznos volt a Braille-írás, valamint a gépírás megtanulása. Nehéz ugyanakkor a hibákat javítani. A felolvasó és diktálóprogram nagyban megkönnyíti a munkát, de ha azt nézzük, nektek sem mindegy hogy van a monitor beállítva. Vannak nagyon jó törekvések ugyan, de ezen a téren mindig van még mit fejlődni, fejleszteni. De a mindennapokban is igaz ez, mert amíg az élelmiszert (a járványnak köszönhetően) online megrendelhetjük, addig a boltban nem mindig akad segítő. Érdemes tehát a Braille és a gépírást is megtanulni.

Z. A.: Mi az, amivel teljesebbé válna az életed?

S. G.: Szeretnék, szerettem volna családot. Nagyon fontos a távolság egy látássérült esetében a későbbi összeköltözés szempontjából, egy látóval pedig teljesen mások a kihívások: nem érti meg, hogy egy vak nem tud autót vezetni vagy nem látja, hogy hová szaladt el a gyerek. Meg tudja-e hozni azt az áldozatot, és mit kap érte cserébe – ezt mindenképpen át kell gondolnia. A gitározást is szeretném folytatni. Régóta használok számítógépeket, felhasználói gyakorlatommal a nyílt forráskódú szoftverek fejlesztéséhez járulnék hozzá, ezen belül Linux operációs rendszerrel is foglalkozom. Érdekel a tudomány és a technika. Néhanapján verset is szoktam mondani, és novellákat is írok. Egy nagyregényt már befejeztem, a hozzáértők változtatásaira természetesen nyitott vagyok. Az írás számomra örömforrás, elvisz egy teremtett világba. Egyszóval ami a terveket, mindennapokat illeti: nem unatkozom, de már vágyom családra.

Zana Anita, JNSZMVAKOK