{month}
{day}

FÉKEMSZ Sportnap és Hegyháti Alajos Emléktúra

Rendezvényünk sikeresen lezajlott. A szabadidős sportversenyek helyszíne a Komárom-Esztergom Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Hegyháti Alajos Tagintézménye volt, az iskola udvara és sportpályája. A Hegyháti túra útvonala Kömlőd község belterületén vezetett 3 km-es távolságon. Sajnos a pandémia miatt nem tervezhettünk messzebbre.

A járványügyi intézkedéseket betartottuk, mindvégig a szabadban tartózkodtunk.

A rendezvényen részt vett 80 fő gyermek és 40 fő segítő felnőtt.

 

Az időjárás kedvezett nekünk, csodálatos, verőfényes nyári nap volt.       

A megnyitót 9 órakor tartottuk. Köszöntöttük körünkben Árva János versenyigazgatót és Szabó Ferenc elnököt. Bemelegítés után elindítottuk a Start állomásról a 12 csapatot a túrára. 4 állomást érintettek a gyaloglás során. Ezek Hegyháti Alajos alapító igazgató személyéhez kötődő nevezetes helyek voltak a faluban. Név szerint: katolikus kápolna, Trianon emlékmű, Perczel utca 18. és Petőfi utca 1.

Ezeken a frissítő pontokon pihenhettek illetve képességeiknek megfelelő feladatokat oldhattak meg a diákok. Ismereteiket bővítettük Hegyháti Alajosról. Téma volt a rendszeres testmozgás, egészséges életmód fontossága is.

A célállomásnál a menetleveleikkel, a pecsétekkel igazolták a túra teljesítését.

A beérkező csapatokat további, egyéni versenyekkel vártuk az iskolában.

Kipróbálhatták ügyességüket célba dobás, kapura rúgás, tollaslabda és kerékpározás területén is. Ezen felül lovaglással szereztünk örömet a gyerekeknek.  Hatalmas sikere volt az óriás fa játszóparknak, ahol gyengébb képességű, sérült tanulóink is részt vehettek mozgásos feladatokban.

13 órakor hirdettünk eredményt.  

A túrát teljesítő csapatokat Hegyháti emlékéremmel, a szabadidős, egyéni versenyeket oklevéllel, arany-, ezüst- és bronzéremmel díjaztuk.

Ezután megérkezett a pizza, melyet jó étvággyal fogyasztottak el a diákok és segítőik.

 

Köszönjük a FODISZ és a FÉKEMSZ vezetőinek segítségét, támogatását. Reményeink szerint a jövőben is megtarthatjuk ezt a nagy sikerű rendezvényt.

 

 

 

                                                     Köszönettel: Bujáki Zoltán és Kóti Zsuzsanna programfelelősök

 

 

Kömlőd, 2021.06.08.

Galéria