{month}
{day}

Ergométeres evezés szolnokon

2019. december 5-én került sor az Ergométeres evezés Diákolimpia Jász-Nagykun-Szolnok versenyére.

Már második alkalommal a Tisza Evezős Egylet - Hajóház adott otthont programunknak,

melyet ezúton is hálásan köszönünk!

A verseny célja a tavalyi tanévhez hasonlóan a sportág bevezetése, valamint minél több tanuló általi kipróbálása, megszerettetése volt.

A megye négy intézményéből 13 fő értelmileg akadályozott tanuló és 22 fő tanulásban akadályozott gyermekei

mérettették meg magukat a délelőtt során.

A gyerekek minden erejüket beleadva, húzták az ergométert, teljesítve ezzel az újabb kihívást. 

Sok tanuló most ismerte meg ezt a sportot, a legtöbben pedig először mérették meg magukat ebben a sportágban.

Minden kategóriában érem díjazásban részesültek a versenyzők.


A verseny szervezése és hangulata nagyon jól sikerült. Reméljük, hogy a jövőben is tudjuk folytatni a sportágban való megmérettetést!