{month}
{day}

Vers a bajnoktól

A Vers a bajnoktól című esten olimpiai, paralimpiai, világ-, Európa és magyar bajnokok mondják el kedvenc verseiket a világot jelentő deszkákon.

2014-ben a Magyar Nyelv Napján, november 13-án rendezte meg először a Nemzeti Színház a Vers a bajnoktól estet. A most második alkalommal jelentkező eseményen, november 5-én este 7 órától ismét nagyszerű, közismert és szeretett magyar sportolók mondják el kedvenc verseiket a Nemzeti Színház Nagyszínpadán.

A sportolók nagy örömmel, de legalább akkora izgalommal vállalták a versmondást az esten, hiszen ne feledjük: a színpad nem az ő természetes közegük, különösen, ha verset kell mondani. A tavalyi élmények alapján azonban bátran állíthatjuk: szavalással is bajnoki teljesítményt nyújtanak!

Az idei eseményen verset mondanak: 

Szávay Ágnes teniszező,
Sors Tamás kétszeres Paralimpiai bajnok, világ és Európa bajnok úszó,
Gergely Gábor világ és Európa bajnok asztaliteniszező,
Détári Lajos hatvanegyszeres válogatott, hétszeres világválogatott és egyszeres Európa-válogatott magyar labdarúgó,
Kökény Bea Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó,
Kőbán Rita kétszeres olimpiai, többszörös világ és Európa bajnok kajakozó,
Rátgéber László, Magyarország egyik legsikeresebb kosárlabda mesteredzője,
Czene Attila, olimpiai bajnok úszó,
Módos Péter olimpiai, és VB bronzérmes birkózó,
Balogh Gábor világ és Európa bajnok,olimpiai ezüst érmes öttusázó,
Petrovics Gabriella Európa bajnok ökölvívó, és
Besenyei Péter világbajnok műrepülő.



A műsort Kovács Kokó István olimpiai és világbajnok ökölvívó és Mohay Bence sportriporter vezetik majd, és az este folyamán a sportolók mellett a Nemzeti Színház művészei, Tompos Kátya, Olt Tamás, és Bakos-Kiss Gábor énekelnek majd. Az estet Seres Tamás rendezi.

A rendezvényre nagy szeretettel várnak fogyatékkal élő diákokkal foglalkozó oktatási intézményeket, diák- és gyermekotthonokat is. Az intézmények részvételi szándékukat a FODISZ weboldalán, a regisztráció menüpont alatt tehetik meg november 3-án éjfélig: http://fodisz.hu/web/regisztracio