{month}
{day}

Már nemzetközi rendezvény a Tanévnyitó Ünnepség

A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) célja, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatot az ország oktatási intézményeivel szakmai és operatív szempontokból egyaránt.

A fogyatékos diákok sportjában a diákolimpiai versenyrendszer működtetése mellett mind a tanórán kívüli testnevelés, mind pedig a tehetséggondozás terén nagyon sok feladat áll a FODISZ előtt, amely feladatokat kizárólag az oktatási intézményekkel való szoros együttműködés mellett végezheti el hatékonyan és eredményesen.


A tavalyi esemény meghívott előadói

A rendezvényt Szabó László a FODISZ elnöke nyitja meg, köszöntőt mond dr. Tóth Miklós, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke. A Tanévnyitó Konferencián rövid prezentációt tart többek között a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a Köznevelésért Felelős Államtitkárság és a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az eseményen tiszteletét teszi Laurent Petrynka, a Nemzetközi Iskolasport Szövetség elnöke is. Szövetségünk célja, hogy a FODISZ 2015/2016-os diákolimpiai versenyrendszerének legjobban teljesítő diákjai 2016-ban a nemzetközi színtéren is képviseltethessék magukat.

Idén is átadásra kerülnek a FODISZ által alapított „Fogyatékosok Diáksportjáért FODISZ Díj” díjai. A díjakat a fogyatékosok sportjában kiemelkedő tevékenységet végző szakemberek kapják meg. A rendezvényen a FODISZ díjazza a 2014/2015-ös tanévben legsikeresebb mozgássérült, látássérült, szervátültetett tanulásban akadályozott és értelmi fogyatékos diákokat, valamint felkészítő tanáraikat és edzőiket.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

Regisztrálni a FODISZ weboldalán lehet: http://fodisz.hu/web/regisztracio

A tavalyi rendezvény felvétele itt érhető el: http://fodisz.hu/video/tanevnyito