{month}
{day}

Pest Megyei Úszóverseny - Vác

Pest Megyei Úszóverseny
Vác- 2015. november 5.

Az idén ismét Vác volt a házigazdája a megyei úszó bajnokságnak. Három  iskola összesen 39 tanulója vett részt a versenyen. Remek, összeszokott versenybírók segítik minden évben a munkánkat, ennek eredménye az volt, hogy gördülékenyen, jól zajlott a verseny. Az idei verseny létszáma magasabb volt a tavalyi verseny létszámánál, viszont a jelentkező intézmények száma kevesebb volt a tavalyinál annak ellenére, hogy a KLIK kifizeti az utazás költségeit. Sok iskola panaszkodik arról, hogy a tanulók összetétele is nagyon változik, kevesebb az a tanuló, akit versenyre el lehet vinni. A pedagógusok nagyon sokat dolgoznak, foglalkoznak a gyerekekkel, amiért köszönet jár. A debreceni országos versenyre - az eredmények ismeretében - jó előjellel készülünk!



A résztvevő iskolák: Vác, Szentendre és Gödöllő



A Váci Városi Uszoda remek feltételekkel, remek rendezéssel, remek helyszín!



Elkészülni - vigyázz - RAJT!



"Forrott a víz"!



A győztesek!

Köszönjük a Váci Városi Uszodának, hogy ismét ott lehettünk és köszönet Somoghy Attila tanár úrnak és csapatának a rendezést!