{month}
{day}

Jótékony Mozgás FODISZ részvétellel

13 oktatási intézményből, közel 300 diák vett részt a Jótékony Mozgás eseményen. A rendezvény fővédnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Soltész Miklós volt, míg védnöknek felkérték Szabó Lászlót, a FODISZ elnökét, aki természetesen örömmel vállalta a megtisztelő feladatot. A FODISZ-t a rendezvényen Toponári Gábor ügyvezető elnök képviseltette.



A Táncsics Mihály Szakközépiskola tornatermében zajlott eseményt Némedi Lajos alpolgármester nyitotta meg, aki jókívánságait fejezte ki a gyerekeknek, és felhívta a figyelmet a sport fontosságára. A vetélkedő játékos formában zajlott, ahol a Kozmutza Készségfejlesztő Speciális Szakiskolában tanuló gyerekek közösen alkottak csapatokat az ép gyerekekkel, ezáltal is jobban megismerve egymást. 

A játékos megnevezés nem véletlen, ugyanis a 12 állami és egyházi iskola részvételével zajlott délutánon kihirdették ugyan a győztes csapatokat, mégsem volt annyira szigorú a rangsorolás: a gyerekek maguk sorsolták ki, hogy ki legyen egy új bicikli, gördeszka, vagy egy hátizsák boldog tulajdonosa.



„Azt szeretnénk, hogy minél fiatalabb korban találkozzanak az ép gyerekek a fiatal sérült gyermekekkel, hogy a későbbiek során elfogadóbbak legyenek”- mondta Bernáth Ildikó, a Kozmutza Flóra Alapítvány elnöke, majd hozzátette: "Ha esetleg később munkatársakká válnak, tudják, hogy sérült embertársaik is alkalmasak arra, hogy a rájuk bízott feladatokat elvégezzék.”

Az eseményről a Veszprémi TV is beszámolt: http://www.veszpremtv.hu/hir/jotekony_mozgas-n7700.html