{month}
{day}

XX. "Kapkodd a lábad!" Sorverseny Országos Diákolimpia Döntő

A Komárom-Esztergom Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium 2001. március 30-án indította útjára a „Kapkodd a lábad!” sor- és váltóversenyt alsó tagozatos, tanulásban akadályozott tanulók részére.

A verseny azzal a céllal jött létre, hogy sportolási, versenyzési lehetőséget biztosítson a 10-12 éves intellektuálisan sérült tanulóknak.

Az első év után, 2002-ben és 2003-ban is Tatán került megrendezésre a verseny, majd. 2004-től útjára indítottuk az ország minden részére, így Szombathely, Debrecen, Zánka, Nyíregyháza, Pécs, Gyöngyös, Zalaegerszeg, Miskolc, Győr és Szentes városában tartottuk meg a „Kapkodd a lábad!” Sorverseny Országos Diákolimpia Döntőt.

A „Kapkodd a lábad!” versenyeken közel 3000 tanulót mozgattunk meg játékos, ugyanakkor igazi sportteljesítménynek számító versenyeinken.

 

Az eddigi rendezvények legeredményesebb, a legtöbbször első helyezettje a tanulásban akadályozottak kategóriájában Heves városát képviselve, a Benedek Elek Általános Iskola, Szakiskola és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola volt, az értelmükben akadályozottak versenyében pedig az egri Szalaparti EGYMI csapata bizonyult a legtöbbször legjobbnak.

 

A járványügyi helyzet miatti, két év kényszerű kihagyás után, a sportverseny 20. születésnapját ünnepelve Tatára, a Güntner Arénába érkezett vissza 2022. március 31-én.


A megnyitó ünnepségen részt vett: Michl József, Tata város polgármestere, Purgel Zoltán, Tata város alpolgármestere, Tompa Andor, Tata város sportreferense, Toponári Gábor, a FODISZ ügyvezető elnöke, Vajtó Richárd, a FODISZ diáksportért felelős sportigazgatója, Szánmé Maurer Hajnalka, a KEM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium intézményvezetője, Banai Éva Szidónia, a KEM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium intézményvezető-helyettese, Soos Balázsné, a Kéz a Kézben Alapítvány Kuratórium elnöke, Szabó Ferenc, a Fogyatékkal Élők Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetsége elnöke.

 

Elsőként Michl József köszöntötte a résztvevőket: „Tata város polgármestereként nagy öröm számomra, hogy a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége égisze alatt megvalósuló, idén 20. születésnapját ünneplő „Kapkodd a lábad!” Sorverseny Országos Diákolimpia Döntő a tatai Güntner Arénában kerül megrendezésre. Annál is inkább, hiszen Tata volt a bölcsője ennek a Komárom-Esztergom Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium által életre hívott sporteseménynek, innen indult útjára, majd több nagyváros által megszervezett esemény után, idén e jubileumi alkalmon, városunkba tért vissza.

Fontos számunkra ez a verseny, mely ötvözi a sportot, a mozgás örömét, a játékosságot, a csapatösszetartást, az egymásért és egy célért küzdést.”

 

Ezt követően Toponári Gábor, a FODISZ ügyvezető elnöke köszönte meg a sporteseményeken az eddigi években résztvevő minden diáknak, pedagógusnak, felkészítő tanárnak és a versenyek szervezőinek teljesítményét, munkáját és kívánt a XX. „Kapkodd a lábad’” Sorverseny csapatainak sikeres, sportszerű megmérettetést.

Az eddigi évek példaértékű munkájáért ügyvezető elnök úr elismerő oklevelet adott át Árva Jánosnak és Pápai Lajosnak, a sportesemény főszervezőinek.


Szép pillanata volt az eseménynek, hogy a helyszínen köszönthettük Polyák Brigittát, aki annak idején, diákként résztvevője volt az első Kapkodd a lábad! versenyeknek, most pedig már mint édesanya, kisfiának Kecskeméti Dominiknak szurkolhatott a helyszínen. 

 

A köszöntőbeszédeket után zenés bemelegítéssel hangolódtak a gyerekek az izgalmas küzdelemre.

A tanulásban akadályozott diákok kategóriájában nyolc, az értelmükban akadályozott diákok kategóriájában 4 csapat versengett egymással.

 

A TANAK-os csapatok versenyfeladatai a következők voltak:

1. Add tovább és fuss

2. Akadálypálya

3. Labdahordás

4. Várfoglaló

5. Futás váltóbottal

6. Célba dobás

7. Labdás ügyességi váltó

8. Labdakirakó

 

Az ÉRTAK-os csapatok versenyfeladatai:

1. Labdaadogató verseny

2. Alagúton át

3. Akadálypálya

4. Labdahordás

5. Labdagurítás

6. Futás váltóbottal

7. Karikakirakó

8. Kosárlabda

 

EREDMÉNYEK

A sporteseményen az alábbi végeredmény született:

 

Tanulásban akadályozott diákok kategóriájában

 

1. helyezett

Komárom-Esztergom Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon És Gyermekotthon (Komárom-Esztergom megye – Tata)

 

2. helyezett

Benedek Elek Általános Iskola, Szakiskola és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola (Heves megye – Heves)

 

3. helyezett

Pécsi Éltes EGYMI (Baranya megye – Pécs)

 

4. helyezett

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Nagybajomi Tagintézménye (Somogy megye – Nagybajom)

 

5. helyezett

Dr. Illyés Sándor EGYMI (Békés megye – Békés)

 

6. helyezett

Józsefvárosi EGYMI (Budapest)

 

7. helyezett

Vajda Márta EGYMI (Veszprém megye – Pápa)

 

8. helyezett

Nyíregyházi Bárczi Gusztáv EGYMI (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – Nyíregyháza)

 

 

Értelmükben akadályozott diákok kategóriájában az alábbi lett a sorrend:

 

1. helyezett

Nyírbátori Éltes Mátyás Általános Iskola (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – Nyírbátor)

 

2. helyezett

Hegyháti Alajos Iskola és Kollégium (Komárom-Esztergom megye – Kömlőd)

  

3. helyezett

Szalaparti EGYMI (Heves Megye – Eger)

 

4. helyezett

Kaposvári Bárczi Gusztáv EGYMI (Somogy megye – Kaposvár)


 LETÖLTHETŐ VERSENYJEGYZŐKÖNY RÉSZLETES EREDMÉNYEKKEL  


Szívből gratulálunk minden résztvevőnek, díjazottnak és hálás köszönet mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a 20. születésnapját ünneplő sportverseny sikeréhez!

 

Köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Tata Város Önkormányzata által – a rendezvény színvonalas megvalósításához – nyújtott támogatást!


A rendezvényre készített kiadvány az alábbi linkről letölthető:

LETÖLHETŐ KIADVÁNY - XX. Kapkodd a lábad! Sorverseny Országos Diákolimpia Döntő

 


FODISZ – Több, mint sport!

 

 

Fotó: Kiss T. József

 

Galéria