{month}
{day}

Országos Atlétika Diákolimpia tanulásban akadályozott diákoknak


A tavalyi év kényszerű kihagyása után a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadiősport Szövetsége (FODISZ) nagyon várta, hogy idén megrendezhesse Országos Atlétika Diákolimpia Döntőjét, mely egyben Tehetségkutató Verseny is volt a tanulásban akadályozott diákok részére.

A november 12-én megrendezett atlétika versenyen 13-15 éves diákok mérték össze ügyességüket, gyorsaságukat futás, svéd váltó, távolugrás, magasugrás és kislabda hajítás versenyszámokban.A Diákolimpia Döntő közel 130 fős mezőnyébe az ország minden tájáról érkeztek azok a tanulók, akik a regionális döntőkben a legjobbaknak bizonyultak.

Az égiek is az esemény mellé álltak, hiszen a budapesti Ikarus BSE pályán végig gyönyörű időben versenyezhettek a gyerekek, ami nagyon sokat jelentett novemberben.


Szikrázó napsütés, lelkes, magukból a legjobbat kihozni akaró lányok és fiúk, nagyszerű pedagógusok, felkészítő tanárok, akiknek a gyerekekkel együtt dobbant a szívük a pályán ezek jellemezték a sportrendezvényt. 


A jóhangulatú eseményen a versenyszámok sorrendje az alábbi volt:



Eredmények az alábbi linkről tölthetők le.

FODISZ ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA EREDMÉNYEK 2021. 11. 12.


Gratulálunk minden résztvevőnek, helyezettnek, érmesnek a helytállásért, a kiváló teljesítményért!

Köszönet és hála mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a sportrendezvény sikeréhez! 

FODISZ - Több, mint sport! 

A sportrendezvényről az RTL Híradója is beszámolt:



Összefoglaló videó az ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ kapcsán a FODISZ megyei elnökeivel és a FODISZ központi iroda munkatársaival.
A riportban megszólalnak: 
- Egyedné Kiss Katalin, elnök, Fogyatékkal Élők Veszprém Megyei Sportegyesülete
- Faludi László, elnök, Fogyatékkal Élők Baranya Megyei Sportszövetsége
- Hodunov Edvard, FOVESZ sportigazgató
- Koós-Lukács Tímea, FODISZ kommunikációs igazgató
- Patkós Győző, elnök, Fogyatékkal Élők Csongrád-Csanád Megyei Sportegyesülete
- Szíver Krisztina, elnök, Zalai Megyei Speciális Sportszövetség
- Vajtó Richárd, FODISZ diáksportért felelős sportigazgató


Galéria