{month}
{day}

A Lélekmozgató program idén hatodik alkalommal indult

A 2023 évi Magyar Parasport Napján, a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) által koordinált Lélekmozgató program idén hatodik alkalommal indult.

A program invitálta Magyarország összes közoktatási intézményét, szakképzési centrumát, önkormányzatát és civil szervezetét, az óvodástól az egyetemista korosztályig, hogy ünnepeljék együtt a magyar parasport elért sikereit és hazánk fogyatékossággal élő sportolóit.


A program keretén belül a jelentkezők szabadon, elképzeléseik szerint valósították meg a Magyar Parasport Napját saját környezetükben. A Magyar Paralimpiai Bizottság és a FODISZ számos szakmai anyagot nyújtott akár egy ismeretterjesztő tanóra, vagy egy komplett sportnap megvalósításához. Szemléltető példa, hogy Toponári Gábor, a FODISZ ügyvezető igazgatója csörgőlabdát biztosított a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium számára, hogy a gyerekek megismerhessék a vakok és látássérültek labdajátékát. Emellett természetesen számos más segédanyag is rendelkezésre állt. Az óvodapedagógusok például Bartos Erika magyar írónő közreműködésével a témához kapcsolódó meséket és színezőket tárhattak a gyerekek elé, amely kiváló beszélgetés és foglalkozás indító.


A FODISZ munkatársai ez évben is több kiemelt helyszínen voltak jelen február 22-én, a Magyar Parasport Napján. Többek között a budapesti Móricz Zsigmond Gimnázium inkluzív sportnapján, valamint a Mozgásjavító EGYMI szervezésében a Játék Iskolahatárok Nélkül vetélkedőn.


Ezzel párhuzamosan a Lélekmozgató program kreatív pályázatokat is hirdetett a különböző korosztályoknak.

Az óvodások rajz-,és montázspályázatban, a középiskolások és felsőoktatásban tanulók videópályázatban vehetnek részt, míg a programbeszámoló pályázat minden intézmény, önkormányzat és civil szervezet számára nyitott. Továbbá egyéni nevezésben fotópályázat is indul amatőr és profi kategóriában.


Az idei évben összesen 550 közoktatási intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez és szervezett érzékenyítő beszélgetést, szemléletformáló para-sportprogramot a fogyatékossággal élők témájában. Újdonság, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottsággal karöltve meghívót kaptak a külhoni (magyar ajkú) iskolák is, melyek közül 10-en jelentkeztek. A regisztrált 550 közoktatási intézményekből 160 óvoda, 221 általános iskola, 75 EGYMI, 89 középiskola és 5 felsőoktatási intézmény. Továbbá 20 önkormányzat és 2 civil szervezet is jelentkezett.


A Lélekmozgató program a szemléletformálás okán a példakép állítást is kitűzte célul a fogyatékossággal élő és ép fiatalok számára. A magyar olimpikonok és paralimpikonok aktív jelenléte inspirálja a diákokat az integrált sportolásra, azaz arra, hogy a fogyatékossággal élő és ép diákok együtt sportoljanak.

Galéria