{month}
{day}

MPN2021 - LÉLEKMOZGATÓ PROGRAM önkormányzatoknak




FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATOKNAK


  

Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Polgármester Úr!

 

A Magyar Országgyűlés döntése alapján 2018 óta, idén negyedik alkalommal ünnepelhetjük meg a Magyar Parasport Napját február 22-én.

 

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) a parasportok és a parasportolók megünneplésére készülve, LÉLEKMOZGATÓ programjával, ismét együttműködésre, megemlékezésre hívja a köznevelési intézmények mellett Magyarország összes önkormányzatát, települését.

 

A pandémia, a járványügyi intézkedések nyilván változtatásra, rugalmasságra, új megoldásokra kényszerítenek minket, de bízunk benne, hogy a nehezített körülmények ellenére, idén is több száz intézmény és számos önkormányzat csatlakozik felhívásunkhoz és 2021. február 22-én (hétfőn), foglalkoznak a parasportok, a parasportolók, a fogyatékossággal élők témájával valamilyen módon.

 

Úgy gondoljuk a Magyar Paralimpiai Bizottság mottója: „Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, vesztesnek lenni!” – most is ugyanúgy aktuális, sőt ebben a mindenki számára kihívásokkal teli helyzetben még jobban az együttérzésre, szolidaritásra, elfogadásra ösztönöz minket, a parasportolók kitartása, helytállása pedig még inkább követendő példát jelenthet mindannyiunk számára, akiknek élete, a FODISZ szlogenjét idézve, valóban: „Több, mint sport!”

 

Együttműködésre hívjuk az ország összes települését, kérve a polgármesteri hivatalokat, lehetőségeik szerint emlékezzenek meg kerületi, települési szinten is a Magyar Parasport Napjáról. Összefogásra biztatjuk az önkormányzatokat és a köznevelési intézményeket, ahol csak lehetséges, dolgozzanak össze és valósítsanak meg közösen Lélekmozgató programot, természetesen betartva a járványügyi előírásokat.

 

Milyen módon csatlakozhat az Önök kerülete, települése LÉLEKMOZGATÓ programunkhoz?

 

Természetesen teljesen szabadon választott, bármilyen programmal, mely a Magyar Parasport Napjához, illetve a fogyatékosok világához kapcsolódik, de az alábbiakban pár javaslatot teszünk.

 

Néhány javaslat önkormányzatok számára a Magyar Parasport Napja kapcsán Lélekmozgató aktivitás megvalósítására:

 

  • Önkormányzati kommunikációs felületeken, illetve helyi TV-, rádió-adásban, online, print médiában megemlékezések, beszélgetések a témában – Mi a település attitűdje a fogyatékosok világához, miért tartják fontosnak a parasport, parasportolók szerepét, példáját?

 

  • Település fogyatékossággal élő embereiről, sportolóiról megemlékezés, elismerések átadása.


  • Virtuális Lélekmozgató program - parasporttal, parasportolókkal kapcsolatos online filmnézések megszervezése (filmanyagokat a program rendelkezésre bocsájt), melyeket akár beszélgetésekkel is ki lehet egészíteni az online térben (zoom/meet egyéb csoportos videóprogramok segítségével).

 

  • Település iskoláiban, óvodáiban, ahol Lélekmozgató program zajlik, együttműködés kialakítása, polgármesteri hivatal vezetőinek protokolláris megjelenése.

 

  • Helyi pályázatok – rajz, fotó, esszé, plakát, videó…stb. – meghirdetése a parasport, parasportolók, a Magyar Parasport Napja kapcsán.

 

 

A program szervezőiként, koordinátoraiként több olyan új digitális segédletet, előadásanyagot, riportfilmet készítünk, melyek a digitális világban, illetve az érintkezésmentes, inkább elméleti - de mégis gondolatébresztő, lélekmozdító - ismeretanyag átadását segítik.

A segédanyagok 2021. februárjától folyamatosan kerülnek felöltésre a www.fodisz.hu oldalra.

 

Az óvodák, iskolák számára különböző pályázatokat (montázs, rajz, esszé) hirdetünk meg, illetve lesz egy teljesen nyitott, nem csak a diákok, hanem életkor-megkötés nélkül, bárki számára elérhető MPN2021 – LÉLEKMOZGATÓ FOTÓPÁLYÁZAT is idén a programban, melynek részletei 2021. február 5-én válnak nyilvánossá. A felhívást természetesen Önökhöz is eljuttatjuk, kérve segítségüket a pályázat hírének közreadásában kommunikációs felületeiken, hiszen az amatőr és profi kategóriákban meghirdetett országos fotópályázaton értékes díjakat lehet majd nyerni.

 

Amennyiben csatlakoznak a Magyar Parasport Napjához és Lélekmozgató programunkhoz, annak érdekében, hogy a település által megvalósított megemlékezésekről tudomást szerezhessünk és hírét vihessük saját kommunikációs csatornáinkon, kérjük regisztráljanak be az alábbi felületen.

REGISZTRÁCIÓ ÖNKORMÁNYZATOKNAK

 

A csatlakozó intézmények, önkormányzatok programját, terveit, híreit folyamatosan közzétesszük a FODISZ által létrehozott Lélekmozgató Facebook oldalon: https://www.facebook.com/lelekmozgato/

A Facebook oldalon további ötletekkel, adatokkal, inspirációkkal, javaslatokkal segítjük a Magyar Parasport Napja Lélekmozgató aktivitásait, megemlékezéseit, kérjük Önök is „lájkolják” oldalunkat!

 

Az elmúlt években sokat dolgoztunk a fogyatékkal élő emberek hazai társadalmi elfogadásának erősítéséért. Az eddigi közös programjaink, a parasportolók sikereinek bemutatása is segítették az integrációt, de van még mit tennünk! Bízunk benne, hogy Ön is partnerünk lesz ebben a nemes feladatban!

 

 

Együttműködésüket kérve és megköszönve, őszinte tisztelettel:


Szabó László

Magyar Paralimpiai Bizottság és

a Fogyatékosok Országos Diák-,

Verseny- és Szabadidősport Szövetsége

elnöke


és


Toponári Gábor

a Fogyatékosok Országos Diák-,

Verseny- és Szabadidősport Szövetsége

ügyvezető elnöke


FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATOKNAK - Letölthető felhívás