{month}
{day}

Filmek, segédletek LÉLEKMOZGATÓ OSZTÁLYFŐNÖKI ÓRÁHOZ és ÉRZÉKENYÍTŐ beszélgetésekhez


SEGÉDLETEK (FILMEK, VIDEÓK)

LÉLEKMOZGATÓ OSZTÁLYFŐNÖKI ÓRÁHOZ

és ÉRZÉKENYÍTŐ beszélgetésekhez,

valamint LÉLEKMOZGATÓ elméleti TESTNEVELÉS ÓRÁHOZ


A Lélekmozgató osztályfőnöki óra, elméleti testnevelés óra, illetve érzékenyítő beszélgetések, programok  megtartásához segítségül kínáljuk az  alábbi filmeket, valamint paralimpikonokról, parasportolókról szóló további videókat, szöveges riportokat.


LÉLEKMOZGATÓ FILMEK


- „A csodafedezet - Vitéz Halassy Olivér” című dokumentumfilm a kétszeres olimpiai bajnok, amputált lábú úszó és vízilabdázó életét mutatja be. A film most azért is különösen aktuális, hiszen a Magyar Parasport Napjának dátumválasztása nem véletlen, 1970. február 22-én alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja (HOSC) a Mozgásjavító Intézmény falai között, a HOSC idén ünnepli 50. születésnapját.

A FILM IDE KATTINTVA TÖLTHETŐ LE


- „A lehetetlen határán – magyar parasportolók” című dokumentumfilm 5 sikeres parasportoló életén keresztül mutatja be a hazai parasport fejlődésének történetét, valamint azt, hogy mit jelent az élsport a fogyatékkal élők számára.

A FILM IDE KATTINTVA TÖLTHETŐ LE

 

- A „LECSÓ” című (12 perces) kisfilm egy kerekesszékbe kényszerülő fiatal sportolóról szóló történet, amely a fogyatékkal élők mindennapi nehézségeit mutatja be. A téma iránt érzékenyítő kisfilm 12 elismerést kapott különböző nemzetközi fesztiválokon.


A FILM IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL


Javasoljuk, hogy a filmek közös megnézését beszélgetés kövesse a témában, ehhez segítségül kínálunk egy az alábbi linkről letölthető óravázlatot.


ÓRAVÁZLAT LÉLEKMOZGATÓ OSZTÁLYFŐNÖKI ÓRÁHOZ, ÉRZÉKENYÍTŐ BESZÉLGETÉSHEZ


ÚJ VIDEÓ! 

Sok szeretettel ajánljuk megnézésre a Végtaghiányos Gyermekek Alapítvány által készített videófilmet, melynek címe: "Az én kezem, az én lábam!"

Az Alapítvány elnöke Lévay Petra, paratriatlonista, aki nagyon sokat tesz a fogyatékossággal élők elfogadásáért és azokért a családékért, aki érintettek. 

A VIDEÓ IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL 

 


TOVÁBBI VIDEÓANYAGOK, RIPORTOK, SEGÉDLETEK


A MAGYAR PARALIMPIAI CSAPAT KISFILMJE - Eljött a mi időnk #roadtotokyo

Akadnak kihívások az életben, melyekkel szembe kell nézni. A Magyar Paralimpiai Csapat elszánt, inspiráló, motivált sportolói számos alkalommal bizonyították, hogy az akadályok leküzdhetők. A Magyar Paralimpiai Bizottság kisfilmjével a XVI. Paralimpiai Játékokra utazó sportolókra, és a hazai parasport mozgalomra kívánta felhívni a figyelmet.

A kisfilm Youtube linkje: https://youtu.be/xqjb7Byusoo

A KISFILM IDE KATTINTVA LETÖLTHETŐ


A TOKIÓI PARALIMPIA KISFILMJE

A We're The Superhumans videó újabb, a Chanel 4 által, a Tokiói Paralimpiára készített kisfilmje.

A KISFILM IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ


A RIÓI PARALIMPIA KISFILMJE

We're The Superhumans | Rio Paralympics 2016 

A videó még a 2016-os Riói Paralimpiára készült, de most is ugyanúgy aktuális, és igazán lélekmozgató módon mutatja be: valójában nincs lehetetlen!

A videó a paralimpiai sportágakról is sok hasznos  információt ad a nézőknek.

A KISFILM IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ

 

VIDEÓK, RIPORTOK PARASPORTOLÓKKAL

- A Lélekmozgató osztályfőnöki órákat további - a parasporthoz, a fogyatékkal élők világához kapcsolódó - ajánlott filmek, videók linkjeivel is segítjük. 

AJÁNLOTT VIDEÓK LINKJEI PARASPORTOLÓKRÓL 

  


A MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG WEBOLDALÁN TALÁLHATÓ ÉRDEKES RIPORTOK, VIDEÓK


Interjúk aktív parsportolókkal


Kérdezz-felelek aktív parasportolókkal


Videós interjúk aktív parasportolókal


Interjúk korábbi parasportolókkal, bajnokokkal


LEÍRÁSOK, ÖSSZEFOGLALÓ ÍRÁSOK A PARALIMPIÁRÓL ÉS PARALIMPIAI ÉRMESEKRŐL:

Nyári paralimpiai játékok története

 

Téli paralimpiai játékok története


Paralimpiai bajnokaink

 

Paralimpiai érmeink