FODISZ Atlétika Országos Diákolimpia Döntő – TANAK

2024.05.22.

Napsütéses, kicsit szeles időben állhattak rajthoz a FODISZ Atlétika Országos Diákolimpia Döntőjének indulói május 16-án, csütörtökön, az Ikarus BSE sporttelepen. Az eseményen 55 iskola 240 diákja vett részt, akiket a tanárok mellett szép számmal kísértek el a szülők és szurkolók is. Vendégként jelen volt Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára, aki a Magyar Paralimpiai Bizottság képviseletében köszöntötte a diákokat. Nem sokkal később igazán nagy meglepetésben volt része az indulóknak, hiszen Toponári Gábor, a FODISZ ügyvezető elnöke bejelentette, hogy a döntő eredményeinek alapján kerül kiválasztásra 3-4 diák, akik elindulhatnak majd a Nemzetközi Iskolasport Szövetség által, 2024. október 23-31. között Bahreinben megrendezésre kerülő 2024-es Gymnasiade-n.A program ezután a versenyekkel folytatódott, a diákok többek között futásban, súlylökésben, és kislabda hajításban is összemérték erejüket, de természetesen a nap végére, a váltóversenyekre is maradtak még izgalmak. Az esemény az eredményhirdetésekkel zárult.

Eredmények (kattintható)

Gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítőnek!

A további fotók Facebook és Instagram oldalunkon elérhetők.