A 2023/2024-es év díjazottai
Ács Lajos közel ötven éves atléta edzői pályafutása során szinte a kezdetektől kapcsolatba került fogyatékossággal élő sportolókkal. 2014-től haláláig a Fogyatékkal Élők Somogy Vármegyei Sportszövetségének főtitkári szerepét is betöltötte. Munkáját, korát meghazudtoló fiatalos lendülettel, lelkiismeretességgel, precizitással végezte. Társadalmi munkában, egy személyben látta el a tagszervezetekkel való kapcsolattartó, versenyszervező, logisztikus, versenyigazgató, pályázatíró és lebonyolító, valamint főtitkár szerepköröket. Kitartása, lelkesedése, szakmaisága példaértékű volt. A másság iránti érzékenységét, a versenyeken a fogyatékossággal élő sportolók iránt tanúsított empátiája, türelme is bizonyította. Embersége, elhivatott szakmaisága, hosszú éveken keresztül folytatott kiemelkedő sportszervezői-vezetői tevékenysége nélkül a fogyatékosok verseny- és szabadidősportja Somogy vármegyében elképzelhetetlen volt.
Arany fokozat - Csubákné Gabóczi Erika
2006 óta a sárospataki Pécsvárady Botond EGYMI gyógypedagógusa. 2011-től testnevelést, mozgásnevelést oktat a különleges bánásmódot igénylő tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott és autizmus spektrum zavarral diagnosztizált tanulóknak. Munkáját elhivatottsággal végzi, az egészséges életmódra nevelés mellett, a sport közösségépítő szerepét is fontosnak tartja, határozott, derűs, empatikus személyisége ösztönzőleg hat a tanulókra, így órái nagy népszerűségnek örvendenek a tanulók körében. A sportban tehetséges tanulókat rendszeresen készíti fel versenyekre, intézményének több országos és megyei bajnoka is van. A 2023/2024-es tanévben az Országos Atlétika Diákolimpián Tanak és Értak kategóriában szerzett 7 arany, és 2 ezüstérem mellett, 1 tanulója, a kiváló teljesítményéért az összetett versenyben a IV. korcsoportos lány kupát is megkapta. A kötelező tanórai foglalkozásokon kívül havi rendszerességgel szervez egész iskolát megmozgató játékos sportdélutánokat. A társadalmi elfogadás elősegítésének érdekében integrált játékos sportversenyeket valósít meg, kapcsolatot ápolva a többségi iskolákkal. Munkáját gyerekszeretet, kreativitás, lelkiismeretesség, pontosság, mély hivatástudat jellemzi.
Arany fokozat - Halász Attila
Testnevelő tanár, az iskolai tanórákon kívül nagy előrelépést tett a fogyatékosok harcművészetének oktatásában. Nemzetközi, japán mesterek figyelmét is felkeltette az a módszer, amit a I Karate oktatásánál alkalmazva, a súlyos értelmi sérülteket, a kerekesszékeseket, és a halmozottan sérülteket is képesek megtanítani mozgáskombinációkra, sőt saját kategóriájukban versenyen is indítják tanítványaikat szép sikerekkel. Ismertsége széleskörű a határon túl is, egyesületük, az I Karate Hungary SE szervezésében létrehozott esemény 2018-ban 16 ország 186 versenyzőjével látványos sportversenyt eredményezett, s azóta minden évben, különböző helyszíneken, egyre nagyobb nevezési létszám mellett szervezik versenyeiket. Emellett jelentős hazai integrált eseményeken is indítják sportolóikat, továbbá, az év folyamán több alkalommal külföldi versenyeken is számolni kell az ellenfeleknek tanítványaival. A Horvátországban megrendezett WKF Európa-bajnokságon versenyzője, Pátkai Andrea down-szindrómás sportoló para-karate kategóriában 3. helyezést ért el.
Ezüst fokozat - Takács Lászlóné
2015 óta a Tolna Megyei Fogyatékosok Sportszövetségének elnöke, kinevezése óta aktívan kapcsolódott be a fogyatékosok diáksportjának és szabadidős tevékenységének szervezésébe Tolna vármegyében. Előtte saját iskolájában, szintén vezető pozícióban maximálisan támogatta a tanulásban akadályozott diákok részvételét a versenyeken. Tevékenységének köszönhetően bővült a Tolna Megyei Fogyatékosok Sportszövetsége tagjainak száma, új kapcsolatokat hozott létre a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetekkel, továbbá segítette tevékenységüket. Ötletei, széleskörű ismeretei segítségével számtalan pályázati lehetőség kihasználását biztosította a TMFSSZ számára. Az elmúlt években számos rendezvény szervezése fűződik a nevéhez.
Ezüst fokozat - Vénosz József
Tanári pályafutását Bicskén kezdte, majd Nagyatádon át vezetett az útja Pécsre, ahol jelenleg is testnevelőként dolgozik a Pécsi Református Iskolában. 2007 óta tagja a Fogyatékkal Élők Baranya Megyei Sportszövetségének, ahol 2009 óta elnökségi tag is, 2016-tól pedig a Felügyelő Bizottság elnökeként is tevékenykedik. Az AVVA DSE versenyzőivel atlétika, asztalitenisz, zsinórlabda, kosárlabda, és labdarúgás sportágakban indulnak el versenyeken. Elévülhetetlen segítséget nyújt a szabadidő sportban is, tevékenysége kiterjed a darts, petanque, túrázás sportágakra, továbbá téli versenyek szervezésére, lebonyolítására. Ezen felül, a látássérült diákjaival atlétika, valamint csörgőlabda országos versenyeken vesz részt. A nyári szabadidős- és sporttáborokban aktív vezetői szerepet vállal, mind táborvezetőként, mind pedig sportszervezőként.
Bronz fokozat - Gergely Edit
Gergely Edit nyugdíjba vonuló gyógypedagógus 1996. óta dolgozik a keszthelyi Zöldmező Utcai EGYMI-ben. A sérült gyerekekért való elhivatottság jellemzi munkáját, fontosnak tartja a személyiségfejlődéshez a tehetség gondozását, a kiemelkedő területek megragadásával. A tehetség felkutatásában és kibontakoztatásában vállalt hatalmas szerepet immár több, mint 10 éve a művészetek, kulturális pályázatok, táborok, és Zala megye úszósportja területén. Munkájával segíti és támogatja a fogyatékossággal élő diákok aktív sportolását, kulturális tevékenységét és társadalmi elismertségét az élet különböző területein. Tehetséggondozást szem előtt tartó szemlélete juttatta el egyik tanítványát, Olaj Tamást Máltára a Speciális Olimpiai Nemzeti Játékokra, ahol ezüst, és bronzérmet nyert.
Bronz fokozat - Kovácsné Joó Márta
Kovácsné Joó Márta több évtizede dolgozik a fogyatékossággal élő diákok oktatásában. Kezdettől fogva a testnevelés tanítása volt a feladata, munkáját mindig a tanulók mozgásnevelése, szeretete hatotta át. Több megyei- és országos diákolimpia érmes tanulót nevelt fel atlétika, zsinórlabda, terematlétika, és kapkodd a lábad sor- és váltóverseny sportágakban. Rendszeres díjazottja volt a Tatai Díjátadó Sportgálának, emellett nevéhez fűződik az országos strandröplabda bevezetése, működtetése. Iskolájában, Tatán a strandröplabda meghonosítása érdekében homokos strandröplabda pályát építtetett, lelátóval, ahol több országos bajnokságot bonyolított le, továbbá rendszeresen segítette a megyei diákolimpia versenyek lebonyolítását versenybírói minőségben.
Díjazott diáksportolók és felkészítő tanáraik (kattintható)