{month}
{day}

Világbajnoki ötödik a magyar sakkválogatott

Az I. Fogyatékosok Sakkcsapat Világbajnokságán, melyet október 14-21-ig tartottak Drezdában, a látás- és hallássérült sakkozóinkból összeállított válogatott nagy hajrával megszerezte az 5. helyet. A magyar válogatottat, melyet három látássérült sakkozó (Szilágyi Sámuel Attila, Rév Miklós és Voján István), valamint két hallássérült játékos (Kajtár Dóra és az ifjúsági korú Cseke Viktória), valamint csapatkapitányként és edzőként Popovics Ádám nemzetközi mester képviselte, eredetileg a 7. helyre rangsorolták. Csapatunk nehezen lendült bele a játékba, sokáig a papírformának megfelelő 7. helyen álltunk, később összecsiszolódott a csapat, és a készülés is egyre eredményesebb volt, és az utolsó fordulóban a német ifjúsági válogatott elleni 3,5-0.5 arányú győzelemmel sikerült felugrani az 5. helyre.


Galéria