{month}
{day}

Ilyen még nem volt! Búvár szakoktató képzés fogyatékossággal élőknek

2018. 11. 17-én egy történelmi esemény vette kezdetét, hiszen Szlovákia mellett, Közép-Kelet Európában csak Magyarországon nyílik lehetőség arra, hogy a fogyatékossággal élők „jogosítványt” szerezhessenek nemzetközi búvárkodásra.

Ehhez a képzéshez azonban szükséges volt a magyarországi oktatókat tovább kepézni, hogy segíthessenek.

A „fogyatékos búvár- szakoktató képzés” november 17-én és 18-án folyt Budapesten a XVIII. kerületében, a Vilmos Endre Sportcentrumban, ahol 11 búvár és egy merülésvezető vezette víz alatt (!), a három FODISZ által delegált „tanoncot”. Fogyatékossággal élők között volt két nem látó, illetve egy kerekesszékkel közlekedő személy. Az oktatókat-instruktorokat a svájci székhelyű Víz Alatti Tevékenységek Világszövetsége (CMAS) biztosította, hiszen ők megfelelő tapasztalattal rendelkeztek, mivel ez a képzés Nyugat-Európában már jelen volt a Világszövetségnek köszönhetően.

A svájci instruktorok egyéb, „nemlátó maszkkal” is gyakorolták a látásképtelenek oktatását, az ő esetükben a kezüket „joystick”-ként használva kommunikáltak a víz alatt.

Kerekesszékkel közlekedő társunknak csak a szárazföldön okozott némi akadályt a közlekedés, hiszen a víz alatt a lábát mozgatva haladt, alátámasztva, hogy a víz ideális rekreációs közeg! Elképesztő volt látni, és a Magyar Búvár Szakszövetség valamint a Világszövetség is lélegzetvisszafojtva nézte, ahogy a fiatal fiú a víz alatt gyönyörűen közlekedik a lábával!

A tanoncokat a foglalkozás végén alig lehetett rávenni, hogy kijöjjenek a vízből!

Ami nagy meglepetés volt számukra, hogy búcsúzóul nem csak oklevelet kaptak, de hamarosan egy nemzetközi búvárkodásra jogosító igazolvánnyal is gazdagabbak lehetnek.

A magyar szövetség folyamatos együttműködést szeretne kialakítani a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny és Szabadidősport Szövetséggel, így a jövőben várható, hogy további sérülésspecifikummal élők számára is megnyílik a lehetőség a búvár „jogosítvány” megszerzésére.


Szöveg: Varró Richárd

Fotó: Sopronyi Richárd

Galéria