{month}
{day}

WINNERS' DAY - Angolszász sportágak integrált sportrendezvénye

A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) WINNER'S DAY elnevezésű, integrált – angolszász sportágakat bemutató - szabadidősport rendezvényére, 2017. június 2-án, 10-18 óra között kerül sor, a Budapesten, a XI. kerületben, az ELTE Mérnök utcai Sporttelepén.

Az esemény célja, hogy épek és fogyatékkal élők együtt sportoljanak és ismerkedjenek meg angolszász sportokkal (amerikai foci, cheerleading, darts, gyeplabda, ligarögbi, krikett, minigolf, szkander).

A délelőtt folyamán az ország minden tájáról érkeznek csoportok olyan oktatási intézményekből, ahol vagy integrált vagy szegregált módon, valamilyen sérültségben érintett gyerekeket is oktatnak. Az iskolák között verseny is zajlik, hiszen a játékos feladatokat legjobban teljesítők és a legnagyobb létszámban érkezők között 50 000 Ft értékű sporteszköz-vásárlási utalványok kerülnek kiosztásra. A 18 óráig nyitva tartó esemény természetesen mindenki, így az egyéni látogatók számára is nyitott! A rendezvényre a belépés ingyenes!

Ismerjük meg, fogadjuk el egymást, legyen a sport közvetítő nyelv ép és sérült gyerekek, emberek között. Közösen állva a sportpályákra, tanuljunk egymástól kitartást, lelkesedést, szolidaritást, adjunk és kapjunk odafigyelést és közös sportélményeket. Ezen a napon mindenki csak győztes lehet!

Az esemény fővédnöke: Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest Főváros főpolgármester-helyettese, az esemény védnöke: Iain Lindsay OBE, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete, akik személyesen is megjelennek a rendezvényen és a szervezők reményei szerint aktívan bekapcsolódnak a sporteseménybe is.

Az ünnepélyes megnyitó időpontja: 2017. június 2., péntek, 10.00 óra

Helyszín: ELTE, Mérnök utcai Sporttelep (1119 Budapest, Mérnök u. 35.)

Program:

10.00 órától - Köszöntők, beszédek

Felszólalók:

- Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest Főváros főpolgármester-helyettese, az esemény fővédnöke

- Iain Lindsay OBE, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete, az esemény védnöke

- Toponári Gábor, a FODISZ ügyvezető elnöke

10.15 órától - Közös bemelegítés

10.45 órától - Krikett bemutató (nagy füves focipályán)

11.00 órától - Ligarögbi bemutató (nagy füves focipályán)

13.30 órától - Amerikai foci bemutató (nagy füves focipályán)

13.45 órától - Gyeplabda bemutató

15.00 órától - Cheerleader bemutató az amerikai foci helyszínén

15.30 órától - Iskolák versenyének eredményhirdetése

16.15 órától - Field goal-rugó verseny a ligarögbi helyszínén

A rendezvényen a megjelenő sportágakat folyamatosan lehet kipróbálni, a nagy füves pályán csak az egészpályát igénylő bemutatók idején szünetel az itt elhelyezkedő sportágak (krikett, amerikai foci, ligarögbi) kipróbálási lehetősége.

Rendezvény nyitva tartása: 10-18 óra között.

A rendezvény szakmai partnerei: Budapest Wolves, Budapest Wolves Cheerleader csapata, Magyar Darts Szövetség, Magyar Ligarögbi Szövetség Nonprofit Kft., Magyar Krikett Szövetség, Magyar Szkander Szövetség, Főnix SE.

A rendezvény támogatója: Budapest Főváros Önkormányzata. 

További információ: www.winnersday.hu

Facebook oldal: https://www.facebook.com/winnersdaybudapest/

Facebook-esemény linkje: https://www.facebook.com/events/410260582666298/

Letölthető PLAKÁT ide kattintva érhető el.

Felhasználható KÉPEK ide kattintva érhetők el.

Sok szeretettel várjuk a rendezvényen!

Az eseménymegosztásokért, hír-továbbküldésért hálásak vagyunk!!!

 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: 

FODISZ Iroda

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3

+36-70-469-9954

iroda@fodisz.hu