{month}
{day}

Idén is meghirdették a MOL Tehetségtámogató Programot

2017-ben is várja azoknak a 10-18 éves magyarországi általános és középiskolás diákoknak a pályázatait a MOL, akik országos vagy nemzetközi sportversenyeken kiemelkedő teljesítményt értek el eddig és szakmai fejlődésükhöz további támogatásra van szükségük. A pályázatokat eszközvásárlásra vagy útiköltség támogatásra lehet benyújtani.



A pályázatot mellékleteivel együtt egy példányban kell postára adni az alábbi címre:
Új Európa Alapítvány 
Budapest Pf. 180. 1431
A borítékra írják rá: MOL Tehetségtámogató 2017 Sport.
A pályázat postára adási határideje: 2017. március 31., péntek (a postai bélyegző dátuma számít).

A sportolói pályázatokat szakértő zsűri értékeli, a végső döntést az Új Európa Alapítvány kuratóriuma hozza meg legkésőbb 2017. május végéig. Az értékelésnél az eddig elért eredményeket és a rászorultságot veszik figyelembe. A döntésről minden pályázót írásban értesítenek.

2016-ban összesen 111 fiatal kapott támogatást 26 millió forint értékben. A támogatottak között van Márton Anna junior világbajnok kardvívó, Sztankovics Anna úszó londoni olimpikon és Rapport Richárd, a jelenlegi legjobb magyar ifjúsági sakkozó.

További információ, letölthető dokumentumok: http://www.ujeuropaalapitvany.hu/cikk/sport_kategoria