Fogyatékosok Országos Diák-,
Verseny- és Szabadidősport Szövetsége
NEM PARA A PARA! – 12 ÓRÁS KERÉKTUSA
2014. május 17-én a Műegyetem rakpartra várják mindazokat, akik szeretnének részt venni egy nem mindennapi rekordkísérletben!

A KézenFogva Alapítvány szervezésében megvalósuló egész napos közvélemény-formáló rendezvény a fogyatékos emberek helyzetére hívja fel a figyelmet, ezúttal a látássérültek világát középpontba állítva. A 12 órás folyamatos tandemkerékpározás rekordját úgy állítják fel, hogy a biciklin hátul ülő ember vagy látássérült lesz, vagy bekötött szemmel vesz részt a rekordban.



Az Alapítvány célja, hogy megmutassa: közösen sok nehézség leküzdhető, az egészséges és fogyatékos emberek együtt, egymást elfogadva, megismerve egy elfogadóbb világot teremthetnek.

A rekord mellett számos izgalmas program várja a résztvevőket. Lesznek különböző sorversenyek és egyéni hajtányok, mozgássérültek számára készült különleges kerekesszékeket is ki lehet majd próbálni, de akár egy vak ping-pong meccs keretében is összemérhetik ügyességüket a vállalkozó kedvűek. Az eseményen több civil és fogyatékosügyi szervezet is bemutatkozik.

Legyen Rekorder!
Jöjjön el Ön is május 17-én 07:00-19:00 óra között a Műegyetem rakpartra, csatlakozzon a rekordkísérlethez!
Közeledjünk nyitottan, előítéletektől mentesen egymás felé!
A rekordkísérletben való részvételre idekattintva lehet jelentkezni.

Bővebb információért és a részletes programért kattintson ide.