{month}
{day}

Megtartotta II. Tanévnyitó Ünnepségét a FODISZ

A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége által hagyományteremtő szándékkal megrendezett ünnepség óriási sikert aratott, hiszen több mint 120 intézményvezető és sportszakember képviseltette magát a Magyar Sport Házában megtartott rendezvényen.



A Tanévnyitó Ünnepségen Szabó László, a FODISZ elnöke köszöntötte az ünnepség vendégeit, majd pedig felszólalt Dr. Deutsch Tamás és Dr. Tóth Miklós a MOB alelnökei, Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa, Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke, Mayer Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője, Salga Péter, a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkára, valamint Toponáry Gábor, a FODISZ ügyvezető elnöke.


 
A rendezvényen részt vett még többek között dr. Füzi Ákos, a Magyar Diáksport Szövetség irodavezetője, Martinek János, a Nemzetközi Iskolai Sportszövetség végrehajtó bizottságának tagja, Bernáth Ildikó, a Kozmutza Flóra Alapítvány elnöke, valamint a FODISZ mentorai közül Pető Tibor evezős és Kiss Lenke kosárlabdázó.
 
A felszólalók kivétel nélkül hangsúlyozták, hogy kiemelt jelentőséggel bír a magyarországi fogyatékos diákok sporthoz és mozgáshoz való hozzáférésének biztosítása, valamint olyan alternatívák nyújtása a diákok részére a sporton keresztül, amely célzottan segíti a társadalmi integrációjukat. 



Az előadók elismeréssel szóltak arról a munkáról, amelyet a FODISZ végez, és amelyen keresztül évről-évre egyre több fogyatékos gyermeket tud bevonni a diákolimpiai versenyrendszerébe, és amelynek köszönhetően egyre inkább szélesednek a gyermekek tanórán kívüli sportolási lehetőségei. Ezt a folyamatot támogatandó, a Tanévnyitó Ünnepség keretein belül került aláírásra a két szervezet elnöke által a KLIK és a FODISZ között megkötött együttműködési megállapodás, amelyben a KLIK komoly szakmai és pénzügyi támogatást biztosít a FODISZ részére.



Az ünnepség keretein belül második alkalommal kerültek átadásra a FODISZ által alapított „Fogyatékosok Diáksportjáért FODISZ Díj” díjai, melyeket a fogyatékosok sportjában kiemelkedő tevékenységet végző szakemberek kapták meg, valamint megalapításra került a „FODISZ Fair Play Díj”, amelyet első alkalommal Krenhardt Eszter veszprémi általános iskolás diák kapta. 



A rendezvényen a FODISZ díjazta a 2014/2015-ös tanévben legsikeresebb mozgássérült, látássérült, hallássérült és tanulásban akadályozott diákokat, valamint felkészítő tanáraikat és edzőiket.



„Nagy örömmel tölt el, hogy a 2014-ben első ízben megrendezett Tanévnyitó Ünnepségünk sikere nemcsak egyszeri alkalom volt, hiszen a mostani rendezvényünkön szerencsére kevés üres széket látok a teremben. Jóleső érzés ez, mert visszaigazolva látjuk a munkánk értelmét, ami erőt ad számunkra a folytatáshoz. Az idei évben még szorosabb partnerségben működünk majd együtt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal annak érdekében, hogy a jövőben még több fogyatékos diáknak teremtsünk minőségi sportolási lehetőséget. Sok megoldandó feladat áll még előttünk, amelyeket csak akkor tudunk eredményesen elvégezni, ha a jövőben is magunk mellett tudhatjuk azon testnevelők és szakemberek munkáját, akik erőn felül teljesítve együtt dolgoznak velünk. Itt szeretném kifejezni hálámat és köszönetemet Önöknek, és kérem, hogy ebben a tanévben is tegyünk meg mindent együtt a fogyatékos diákok sportjáért  – mondta Szabó László, a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) elnöke a Tanévnyitó Ünnepségen.