{month}
{day}

FODISZ TANÉVNYITÓ ÜNNEPSÉG - Hat sportszakember kapta meg a Fogyatékosok Diáksportjáért Díjat, a legsikeresebb diáksportolók és


Hat sportszakember kapta meg idén a Fogyatékosok Diáksportjáért Díjat, amelyet pénteken a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) negyedik tanévnyitó ünnepségén adtak át. Ugyancsak elismerésben és jutalomban részesítették a 2016/17-es tanévben legeredményesebben szerepelt diákokat és felkészítő tanáraikat. 


Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet arra, hogy a sport sokat segít a fogyatékkal élők társadalmi integrációjában, s egyúttal kitörési lehetőséget is biztosít nekik. Nagy sikernek nevezte, hogy az elmúlt tanévben már több mint 10 ezer tanuló vett részt a diákolimpiai versenyeken. Zárásként arra kérte a diákokat, "soha ne adjátok fel, mert példaképek vagytok!"

Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke hangsúlyozta, hogy a FODISZ-szal kötött megállapodásuknak köszönhetően egyre több fogyatékkal élő diák élheti át a sportolás örömét. 

Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos azt mondta, büszke arra az útra, amelyen a FODISZ az elmúlt 17 év alatt végigment. "Az elején évente csak egy rendezvényünk volt, mára a diákolimpia egy nagy presztízzsel bíró,
komoly országos mozgalommá vált" - fogalmazott Szekeres, aki szerint a FODISZ legnagyobb értéke a pedagógus- és diákháttér.

Szabó László, a FODISZ elnöke évértékelőjében kiemelte: soha olyan sokan nem sportoltak még a fogyatékos diákok közül, mint a 2016/17-es tanévben. 

"A több mint tízezer tanulóból 2500-an vettek részt a negyvenkilenc diákolimpiai döntőben, s ezen kívül száznyolcvanhat megyei diáksport versenyt is lebonyolítottunk" - jelentette ki az elnök, aki megjegyezte, hogy az elmúlt évben a verseny szó is bekerült a szövetség nevébe, s tavasztól az utánpótlás területén a FODISZ vállalja fel a professzionális versenyrendszer lebonyolítását.

"Ezzel teljesedik ki a munkánk, így már a fogyatékos sport teljes spektrumát lefedjük, s a legjobb sportolókat feladjuk a felnőtt versenysport rendszerbe" - állapította meg Szabó László, aki arról is tájékoztatott, hogy a FODISZ ősztől az Országos Fogyatékosügyi Tanács munkájában is részt vehet.

Az elnök bejelentette, hogy szeptember 30-án, a fővárosi Szent István téren, a Bazilika előtt tartják meg a negyedik Rehab Critical Masst, ahová ép és fogyatékkal élő embereket egyaránt várnak. A rendezvény célja felhívni a társadalom figyelmét arra, hogy a fogyatékkal élő emberek sokan vannak, "kritikus tömeget" alkotnak, akiket erkölcsi alapon és nagy létszámukat tekintve is figyelembe kell venni. Az esemény ugyanakkor egy jelzés a fogyatékossággal élők számára is, hogy ők is legyenek nyitottak az ép társadalom felé, merjék megmutatni magukat és legyen bennük kitartás.

Szabó László a jövő feladataival kapcsolatban elmondta még, hogy a most kezdődött tanévben 100 megyei szabadidősport rendezvényt terveznek, s ugyanakkor a diákolimpiákon is szeretnének részvételi rekordot dönteni.

Az ünnepség keretében adták át a Fogyatékosok Diáksportjáért Díjakat. Arany díjat kapott Varga Péter Pál és Gönczöl László, ezüst díjat érdemelt ki Poller Györgyi és Lacza Albert, míg bronz díjat vehetett át Eszterbauer Klára és Szautner Mihály. Ugyancsak díjazták a 2016/17-es tanév diákolimpiai versenyein legeredményesebben szerepelt 46 diákot és felkészítő tanáraikat, akik elismerést, oklevelet és Decathlon vásárlási utalványt kaptak.

Lukács Zsolt, a Magyar Ligarögbi Szövetség elnöke az ünnepségen beszámolt arról is, hogy megalakult a fogyatékkal élők magyar ligarögbi válogatottja. A csapat nemzetközi színtéren október 7-én egy hazai rendezésű tornán mutatkozhat be, a távlati cél pedig az, hogy jövőre eljusson Ausztráliába, a feltörekvő nemzetek ligarögbi világbajnokságára, melyet 2018 októberében fognak megrendezni.

A rendezvényen bemutatót tartott László Gyula fogyatékos labdazsonglőr, akinek célja hogy Guinness-rekordot állítson fel azzal, hogy focilabdával a fején fellépcsőzik a világ legmagasabb épülete, a dubaji Burdzs Kalifa tetejére. A FODISZ egy 260 ezer forintos adományt nyújtott át László Gyulának annak érdekében, hogy csúcskísérletét sikerüljön megvalósítania.

Molnár-Bánffy Kata elnöki tanácsadó a Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében négy tv-készüléket adott át a FODISZ-nak, amelyeket ezentúl a legaktívabb oktatási intézmények használhatnak.

(MTI)