{month}
{day}

Finisben a start - FODISZ Esélyegyenlőségi Futam ötödszörre


Finisben a start - FODISZ Esélyegyenlőségi Futam ötödszörre

A Budapest Sportiroda (BSI) által szervezett 32. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál keretein belül a BSI-vel együttműködésben, a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) idén, immár ötödik alkalommal szervezi meg a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamot, október 14-én. A szervezet egy 400 m-es külön futam keretein belül biztosít lehetőséget több mint 250 fogyatékkal élő gyermeknek, hogy ép társaikhoz hasonlóan átélhessék a versenyzés örömeit és izgalmait. A mezőny több mint 300 fős lesz, hiszen sok kísérő, önkéntes, szimpatizáns is részt vesz a futamon, egyrészt, hogy segítsék a gyermekek futását, másrészt, hogy kifejezésre juttassák, mennyire fontosnak tartják a társadalmi integrációt, a fogyatékkal élők ügyét és érdekérvényesítését.

Az ország minden tájáról - kisebb és nagyobb településekből egyaránt - érkeztek nevezések. A FODISZ Esélyegyenlőségi Futamon Abony, Apc, Bocfölde, Boldog, Budaörs, Budapest, Cegléd, Debrecen, Dunakeszi, Gyöngyös, Hajdúnánás, Hatvan, Hódmezővásárhely, Kartal, Kengyel, Kiskunlacháza, Kiskunmajsa, Martfű, Mosonmagyaróvár, Nagykáta, Örkény, Pécel, Pécs, Ráckeve, Rákóczifalva, Söjtör, Szeged, Szolnok, Tápiógyöngye, Tatárszentgyörgy, Törökszentmiklós, Újlengyel, Zagyvaszántó, Zalaegerszeg, Zalaszentgyörgy települések is képviseltetik magukat résztvevőkkel.

Gyerekek 28 oktatási intézményből érkeznek, de az Egyenlő Bánásmód Hatóság, a Suhanj Alapítvány, a Nem Adom Fel Alapítvány, a Trappancs Egyesület, a Szigethalmi Népjóléti Intézmény is részt vesz a programon és természetesen a FODISZ Iroda és a Magyar Paralimpiai Bizottság munkatársai is futnak a mezőnyben.

A futók között lesz Dányi Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója, kislányával, Pósfai Gábor, a Decathlon ügyvezetője, a FODISZ elnökségi tagja, Kis Márton, a Magyar Krikett Szövetség elnöke családjával és Gerhardt Máté, az Echo TV műsorvezetője, fiával.

A rendezvényről nem hiányoznak majd a példaképek sem, hiszen a résztvevők találkozhatnak és együtt futhatnak Suba Róbert, paralimpiai ezüstérmes kajakozóval és Lengyel Zsófia paratriatlonistával is. A mezőnyt Szabó László köszönti a FODISZ és a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökeként.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság, azonnal a kezdeményezés mellé állt, hiszen mint az emberi méltóság garanciális intézménye, fontosnak tartja az emberi sokféleség tiszteletét és valamennyi társadalmi csoport hangjának felerősítését az antidiszkriminációs és általános emberi jogi kultúra fejlesztésében. A szervezet valódi pozitív hatások elérésére törekszik a diszkriminációs folyamatok felismerésében és megelőzésében, így azon felül, hogy munkatársaikkal részt vesznek a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamon, szakmai információkkal, kiadványokkal és marketing anyagokkal is támogatják az eseményt.

 A versenyzők számára ingyenes részvételhez előzetes regisztráció volt szükséges, akik ily módon jelentkeztek, rajtszámmal és ajándék FODISZ pólóban teljesíthetik a távot, de a szervezők sok szeretettel várják a helyszínen további segítők, résztvevők megjelenését, akiknek ugyan pólót már nem tudnak biztosítani, de rajtszámot igen, így ők is a mezőnnyel együtt teljesíthetik a távot, ha a FODISZ Esélyegyenlőségi Futam céljai szimpatikusak számukra.

 Az október 14-i (szombat) FODISZ Esélyegyenlőségi Futam gyülekezője: 11.00 órától, az Ötvenhatosok terén felállított, 50. számú FODISZ sátornál.

A közös bemelegítést követően, 12.00 órakor a futam résztvevői együtt sétálnak át a rajthoz, a Városligeti Műjégpályához.

A FODISZ Esélyegyenlőségi Futam startja: 12.30 órakor.

A futáson résztvevők felfrissüléséhez, energiapótlásához ásványvízzel, a SMILE SÜTI jóvoltából SMILE palacsintával, a PIZZA FORTE felajánlásának köszönhetően pedig egy szelet pizzával járulnak hozzá a szervezők. 

 Akik október 14-én, szombaton 11.00 és 14.00 óra között kilátogatnak az Ötvenhatosok terére, nem csak futhatnak, vagy szurkolhatnak a különböző versenyeken, hiszen a BSI, a két napos 32. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál szervezője rengeteg programot, kiállítói aktivitást kínál a látogatóknak.

A FODISZ megyei tagszervezeteinek köszönhetően, október 15-én sem hiányzik majd a FODISZ a futófesztiválról, hiszen Baranya megyéből érkező enyhén értelmi fogyatékos diákokból, szakiskolásokból álló 4 fős váltó részt vesz a FLORA Maratonstaféta futamban. A FODISZ színekben induló csapat tagjai: Buzás Péter (Komló), Kósa Tamás (Pécs), Molnár Zoltán (Dombóvár), Muzár József (Pécs). A FODISZ Tolna megyei szervezetét képviselve, Orsós Zoltán, szekszárdi szakiskolás fiatalember pedig egyéniben futja végig a 32. SPAR Budapest Maratont!

Forrás: FODISZ