{month}
{day}

Rekordlétszám a terematlétika diákolimpián

14 megyéből, valamint Budapestről érkeztek versenyzők az év utolsó országos diákolimpiai versenyére.



Az ELTE Bogdánfy úti sportcsarnokában megrendezett eseményen öt versenyszámban (30 méteres futás, kislabdahajítás, medicinlabda dobás, helyből távolugrás, váltófutás), két korcsoportban mérték össze tudásukat fiúk és lányok.



A váltófutás első futamát a FODISZ Facebook oldalán (www.facebook.com/fodisz) élőben is lehetett követni, a videó pedig még mindig elérhető.

A díjátadó során így 27 aranyérem került kiosztásra, mivel több számban holtverseny született. A legeredményesebb megyei csapat Hajdú-Bihar lett, megelőzve Komárom-Esztergomot és Csongrádot.




A díjakat Kérészi Emese (ELTE SPORT Kft.) és Tóth László, a FODISZ elnökségi tagja adták át.

Köszönjük az ELTE SPORT Kft. és a Magyarvíz Kft. támogatását.