{month}
{day}

A legnagyobb versenyek még csak most jönnek!

Lelkes sportolóink arra készültek az iskolában és a megyei elődöntőkön egész évben, hogy az országos döntőkre bejussanak, és összemérhessék tudásukat a többi megyebajnokkal. Eljött hát az idő!  



Asztalitenisszel kezdjük a finist, április 28-án Zuglóban, a KSI Asztalitenisz Csarnokban a TANAK III-IV. korcsoportos diákok egyéni döntőjét rendezzük. Ugyanakkor tartjuk Egerben a hallássérült diákok “Nyuszi, hopp!” sorversenyét és tájfutó döntőjét. 



Május 6-án a Mozgásjavító, 14-én pedig a látássérültek úszóversenye kerül megrendezésre, sőt mozgássérült diákjaink számára ügyességi versenyt is rendezünk május 25-én, mindegyiket budapesti helyszínen. 



A speciális szakiskolák Baján mérettetnek meg számos sportágban a május 11-13. között tartott sportfesztiválon. 

Az éves nagy atlétika döntőnket, melyre körülbelül 500 TANAK és látássérült gyermeket várunk, idén előbbre hoztuk a nyári nagy melegből, május 19-21-én tartjuk Nyíregyházán, ahol a hagyományos verseny mellett meglepetés programokkal is vár minket a város, sportolni és szórakozni is lesz bőven lehetőség.



A labdarúgó döntőnk marad a tavalyi jól bevált helyszínen, Gödöllőn, ahol igazi kis focifesztivál sikeredett legutóbb, az idő jó volt, a játék színvonala magas, és még jókat is ettünk a műfüves pályák mellett. Idén május 26-27-én szeretnénk megismételni a tavalyi élményt, sőt ha lehet, még egy lapáttal rátenni, hogy a legjobb focistáink a legjobb formájukat nyújthassák. Ugyanekkor (26-án) hallássérült diákjaink atletizálnak az országos döntőn Budapesten.



Azért némi atlétika marad a végére is, mert az ISF tavalyi nemzetközi versenye után idén először megrendezett mezei futó döntővel zárjuk a tanévet június 7-én, a helyszín a Gödöllői Kastélypark, tehát adott az igazán illusztris környezet, a jó levegő, és reméljük, a sok versenyző is. Ide ÉRTAK, TANAK kategóriában korosztályonként, nemenként a megyei versenyek 1-2. helyezettjeit várjuk, valamint a hallássérült diákokat, akik eztúttal a korábbi egri verseny helyett a többiekkel együtt, a kastélyparkban mérhetik össze tudásukat.