{month}
{day}

Rekordlétszámú induló a debreceni úszóversenyen

197 induló, 2 úszásnem, 17 kategória, 6 korcsoport. Röviden így lehetne összefoglalni az Országos Úszó Diákolimpia és Tehetségkutató Versenyt, melyre Debrecenben került sor a mai napon. Azonban ez a verseny ennél sokkal több.



Tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott, hallássérült, látássérült, mozgássértült és szervátültetett sportolók is rajtkőre álltak  a Debreceni Sportuszodában. A versenyen az úszók nem csak a lelátón helyet foglaló kísérőktől, családtagoktól, szurkolóktól kaptak bíztatást, de egymást is bátorították a medencében és annak partján egyaránt. 



Az esemény előtt rövid köszöntőt mondott Sárfalvi Péter, utánpótlássport fejlesztésért felelős helyettes államtitkár, valamint Szabó Gyula, Debrecen Város Önkormányzata sport és kulturális bizottságának elnöke. A versenyt Szabó László, a FODISZ elnöke nyitotta meg hivatalosan.



10.30-tól folyamatosan zajlottak a versenyek a medencében, csak a díjátadók idején állt meg az élet a vízben. Összesen 127 aranyérem került kiosztásra. Az úszók teljesítményét Szabó Álmos, a Vasas edzője is a helyszínen tekintette meg. Szabó Álmos többek között a paralimpián is részt vett Pap Bianka, Kézdi Réka és Illés Fanni edzője.



Moravecz János versenyigazgató és lelkes csapata idén is kiváló munkát végzett, ha minden jól megy, akkor jövőre ismét Debrecen ad otthont az egyik legjelentősebb magyar úszó versenynek fogyatékkal élők számára.



Jegyzőkönyv: Országos ÚDD_jkv.pdf