Fogyatékosok Országos Diák-,
Verseny- és Szabadidősport Szövetsége
Sikeres volt a debreceni III. Úszó Diákolimpia

Sikeres volt a debreceni III. Úszó Diákolimpia


2012. december 1-én, Debrecenben rendezték a Fogyatékkal Élők III. Úszó Országos Diákolimpiáját és a VIII. Regionális Speciális Úszótalálkozót.Aki kíváncsi volt a versenyre és kilátogatott a Debreceni Sportuszodába, hihetetlen élményben volt része.  





A már eddig is népszerű összfogyatékos úszó diákolimpia most vonzotta története legtöbb versenyzőjét Debrecenbe. A Fogyatékkal Élők III. Úszó Országos Diákolimpiájára - melyet a FODISZ támogatásával rendezett meg 2012. december 1-én a Hajdú-Bihar Megyei Fogyatékos Sportolók Szövetsége és a Debreceni Búvárklub – 167 nevezés érkezett. A látás-, hallás-, mozgás- és értelmi sérült tanulók mellett bekapcsolódtak versenyünkbe a szervátültetett fiatalok is. A verseny nagyon jól bizonyította, hogy a különböző sérüléssel rendelkezők nagyszerűen tudnak együtt, egymás mellett versenyezni. A rövidebb-hosszabb szüneteket pedig nem csak pihenésre, hanem barátkozásra és ismerkedésre is felhasználták a versenyzők. .