{month}
{day}

Kerekesszékes asztaliteniszezők versenyeztek szombaton


Kerekesszékes asztaliteniszezők versenyeztek szombaton


Szombaton egész napos program keretében az ATSK Szeged szervezésében kerekesszékes asztalitenisz-versenyt rendeztek a Szegedi Tudományegyetem Hattyas sori sportkomplexumában.



     


Szegeden 2001-ben került sor utoljára utoljára fogyatékkal élő versenyzők számára kiírt országos bajnokság megrendezésre. A szervezők kezdeményezésükkel szeretnék újra fellendíteni az érdeklődést a mozgásukban korlátozott sportemberek számára létrehozott sportág felé, illetve lehetőséget biztosítani, hogy minél több, mozgásában korlátozott játékos mérhesse össze tudását.

A versenyen hazai, szerb és román versenyzők vettek részt. A szervezők nem titkolt célja rendezvényükkel a sportág népszerűsítése, a fogyatékkal élő emberek sportolásának segítése, valamint a fogyatékkal élők aktív tevékenységének támogatása. A szombati rendezvény sikere után, remélhetőleg újabb megmérettetéseket is sikerül majd szervezni

A rendezvény Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint az SZTE Sportközpont támogatásával valósulhatott meg.

Eredmények:

Főtábla:
1. Kis-Juhász József
2. Sebestyén András
3. Dollenstein János és Kiss Gábor

Vigasz tábla:
1. Peev Alex
2. Farkas László
3. Major Endre és Papp Szabolcs

Páros:
1. Dollenstein János – Kis-Juhász József
2. Sebestyén András – Kiss Gábor
3. Török Mihály – Farkas László
4. Kajzer János – Major Endre

Női verseny:
1. Sámuel Cecília
2. Bot Szilvia
3. Farkas Magda