Fogyatékosok Országos Diák-,
Verseny- és Szabadidősport Szövetsége
250 gyerek sportolt az utolsó diákolimpiai hétvégén
2016. december 10-e zsúfolt nap volt a FODISZ számára, hiszen hallássérült, mozgássérült, látássérült és tanulásban akadályozott diákok is versenyeztek, három helyszínen.

Vácon XXX. alkalommal került megrendezésre a Cházár András Úszó Emlékverseny, mely az elmúlt években a Hallássérültek Országos Úszó Diákolimpiai Döntője is. A versenyen közel 100 diák vett részt.
Budapesten tanulásban akadályozott diákok mérték össze tudásukat a FODISZ-ELTE SPORT Kft. Terematlétika Diákolimpia Országos Döntőjén. Két korcsoportban versenyeztek a gyerekek az ELTE Bogdánfy úti sportcsarnokában. Színvonalas. A legeredményesebb csapat a Hajdú-Bihar megyei válogatott lett.



Szintén a fővárosban, a Mozgásjavító Általános Iskola uszodájában került sor a Mozgásjavító Úszó Kupa 2016-2017-es kiírásának II. fordulójára. Először vett részt a versenyen a Suhanj Alapítvány és a Vasas, de érkeztek diákok Zalaegerszegről, Pécsváradról és Ceglédről is többek között, a Gyengénlátó Diákok Sportegyesülete pedig már rendszeres vendég az eseményen.



A három versenyre az ország szinte minden pontjáról érkeztek diákok, közel 250-en sportoltak a rendezvényeken.

Ez volt az utolsó versenyhétvége 2016-ban, de a FODISZ évzáró eseménye, a Winners’ Day még hátra van (www.winnersday.hu).