FODISZFogyatékosok Országos Diák-
és Szabadidősport Szövetsége
Elnöki köszöntő



Kedves Sportbarátunk! 


 A FODISZ elnökeként és a sportért rajongó emberként egyaránt nagy örömmel és szeretettel köszöntöm Önt szövetségünk megújult honlapján. Harminc éve életem szerves része a sport, lenyűgöz annak minden szépsége, gazdagsága, és természetesen minden percét élvezem a sportolásnak, mozgásnak.

Hiszem, hogy az egyik legfontosabb dolog az életben az, hogy megtanítsuk a fiatalokat arra, hogy a mozgás a lételemükké váljon. Ebben a szellemiségben végezzük a FODISZ-ban a munkánkat, amelynek a fókuszában az áll, hogy a Magyarországon élő több mint 80.000 fogyatékkal élő diák számára egyaránt megteremtsük a lehetőségét a versenyhelyzetben megélt sporttevékenységnek, illetve az örömszerző és egészségmegőrző mozgásnak.

Munkánk azonban több a sport "puszta" megszerettetésénél. Célunk, hogy a fogyatékkal élő és ép emberek elfogadják és elismerjék egymást, a sport által kerüljenek közelebb egymáshoz. Az ép emberek egy része értetlenkedve, fenntartással, rosszabb esetben viszolyogva tekint a fogyatékkal élő emberekre, és – talán ezt még fájóbb kimondani – a fogyatékkal élő gyerekekre. Ha van valami, amit szeretnénk megváltoztatni, ez az a, reményeim szerint egyre ritkább érzés.

 Kérem Önt, hogy ebben a munkában legyen a partnerünk olyan állhatatosan és elkötelezetten, mint szövetségünk szakemberei, munkatársai és önkéntesei! 

Ismerje meg, támogassa és segítse munkánkat!

 

Szabó László

FODISZ elnök